• James Gunnt pénteken kirúgta a Disney
  • Mert 9-10 évvel ezelőtt ízetlen vicceket sütött el Twitteren
  • Gunn megérti a döntést
  • A kollégái kiállnak mellette

A Galaxis őrzői első és második részét rendező James Gunnt pénteken rúgta ki a Disney, miután felszínre kerültek olyan 2008-ban és 2009-ben írt tweetek, amiben a rendező a pedofíliával és a nemi erőszakkal viccelődik. A tweetek azután kerültek elő, hogy Gunn Trump-ellenes posztokat osztott meg, és ezzel felbosszantott pár embert.

A rendező hivatalos nyilatkozatban kért bocsánatot a rosszízű viccek miatt és elismerte felelőségét, ahogy megérti azt is, miért döntött úgy a Disney, hogy menesztik. Ugyanakkor sok rajongó és Gunn több kollégája is úgy érzi, hogy túlzásba estek a cégvezetők.

Selma Blair (Pokolfajzat 1-2, Nyugi, Charlie!) – aki saját bevallása szerint Gunn támogatásának köszönhetően volt képes előállni azzal, hogy James Toback rendező őt is szexuálisan zaklatta – aláírta és megosztotta azt a petíciót, ami Gunn visszavételéért jött létre. Twitteren a következőt írta: „Mit üzen az a hibát vétőknek, de megváltozó embereknek az, ha megbüntetünk olyat, aki múltbéli hibája ellenére képes volt változni?”

Chris Pratt, aki együtt dolgozott Gunn-nal a Galaxis őrzői két részén, szintén kiállt a rendező mellett, méghozzá a Bibliából, Jakab apostol leveléből idézve: „Tanuljátok meg, szeretett testvéreim: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat, de jól gondolja meg, mit beszél, és ne legyen hirtelen haragú.”

A Galaxis őrzői egy másik szereplője, Dave Bautista (Drax) szintén Gunn mellé állt, akárcsak a Hangyában szereplő David Dastmalchian (Kurt). Bautista ráadásul elég szókimondóan fogalmazott Twitteren: „ami itt történet, az túlmutat a Guardians 3-on, James Gunnon, rajtam, a Disney-n, stb. Ez egy sikeres kibernáci támadás volt. Ha nem fogunk össze ez ellen a sz*r ellen, tök mindegy, mennyire sértő, ez sokkal rosszabb lesz. És bárkivel megtörténhet.”

A Galaxis őrzőiben szintén játszó Sean Gunn (Kraglin és Mordály) szintén testvére védelmére kelt, mondván, hogy reméli, fivére filmjeit ezután is értékelni fogják a rajongók, annak ellenére, hogy „a múltban s*ggfej volt”.

james-gunn-rocket.jpg