Novemberben megjelenik a Microsoft és a Sony következő generációs konzolja, így ennek apropóján újra aktuálissá vált a kérdés, hogy ki melyik konzol mellett teszi le a voksát. Kontra rovatunk eheti részében tehát arra a kérdésre keressük a választ, hogy a ti szemetekben melyik konzol a jobb: az Xbox vagy a PlayStation?

A Sony régi szereplő a játékiparban, hiszen már a 90-es évek óta jelen vannak a színen, ám korántsem az ő nevükhöz fűződik az asztali konzolok feltalálása, vagy éppen népszerűvé tétele, de az mindenképpen mellettük szól, hogy újoncként tudtak helytállni. A Sony az ötödik generációban, a Nintendóval dugába dőlt üzleti kapcsolat után döntött úgy, hogy játékgépeket fog készíteni, az elsőként Japánban megjelent PlayStation pedig az akkoriban a Nintendo és a Sega által uralt piacon sikeresen tudta megvetni a lábát, jó alternatívát kínálva ama vásárlók számára, akik újdonságra vágytak. A PS1 sikereiből kiindulva aztán jött a legendás PS2, ami egy személyben uralta a piacot exkluzív címeivel és elérhető árkategóriájával; máig ez a Sony legsikeresebb asztali konzolja, s talán emiatt is voltak túlságosan magabiztosak, mikor piacra dobták az egzotikus és költséges technológiára épülő PS3-at, mely kezdetben iszonyat veszteséges és drága volt, teret adva ezzel az ifjú titánnak.

A Microsoft viszonylag későn csatlakozott a konzolgyártók körébe, ami érhető, hiszen a redmondi cégnek nem éppen ez a profilja -- a Windows, az Office, s akkoriban még a PC-s játékok készítése elég jól tolta a szekeret, de 2001-ben mégis szembementek a Sony PlayStation 2-jével. A Microsoft győzelméről persze túlzással sem beszélhetünk, de sikerült annyi gépet eladni és elegendő felhasználót maguk köré gyűjteni, amivel -- belső mércével mérve -- jól teljesítettek, ezzel zöld lámpát adva az utódnak, mely 2005-ben minden más konkurenst megelőzve került a boltokba. Az Xbox 360 jó pozícióból indult, a lendületét pedig többé-kevésbé tartani is tudta, bár nem elsősorban húzónevekkel, hanem a konzol funkcióinak fokozatos kibővítésével.

Kontra: Xbox vagy PlayStation?

Bármelyik konzolról is legyen szó, exkluzív címekből nincs hiány -- a kérdés inkább az, hogy kinek milyen alkotások jönnek be inkább. A pályafutása során az Xbox neve tagadhatatlanul hozzánőtt az észak-amerikai kollégista fiatalsághoz, akik élnek-halnak a sportért és a lövöldözésért (Halo vagy CoD, az már mindegy), míg a PlayStation-tulajokkal kapcsolatban inkább az a kép alakult ki, hogy ritkábban megjelenő, de akkor bizony nagyot durranó, művészi hajlamú exkluzívokban van részük -- ide sorolható például a Shadow of the Colossus, vagy a közelmúltból a The Last of Us.

Ha azonban a játékokon túli szolgáltatásokról van szó, már nem ilyen könnyű megtalálni a különbségeket, az évek során ugyanis nagyjából ugyanazt kezdték nyújtani a riválisok ezen a téren. Az Xbox mellett szól, hogy egy nagyon robosztus, az új generációban már 300 ezer szervert számláló hálózat szolgálja ki a multiplayer élményre vágyókat, arról nem is beszélve, hogy tucatnyi tartalomszolgáltató sorakozott fel a Microsoft mellett, minden az egyben multimédiaközpontot alkotva. Ez utóbbiak viszont a Sony gépén is adottak, illetve a multiplayer mód terén sincs semmi akadálya annak, hogy játszunk, sőt mindenféle kedvezmények is várnak, ha PSN Plus előfizetés mellett döntünk (csak ugye el ne lopják az adatainkat megint). Tudni kell továbbá, hogy a többszemélyes módért a továbbiakban mindkét platformon fizetni kell, hazánkban pedig eléggé korlátozott, hogy milyen extra szolgáltatásokhoz férhetünk hozzá.

Kontra: Xbox vagy PlayStation?

Az Xbox és a PlayStation közötti rivalizálásban a fő szempont végül is az, hogy ki melyik márkának fogadott hűséget; sokan a PS3 bemutatása után is kitartottak a Sony gépe mellett, s várják már nagyon a PS4-et, míg mások a kezdeti problémák, majd meghátrálás ellenére is az Xbox One-hoz kötelezték el magukat. A kérdés tehát adott: neked személyesen miért áll közelebb a szívedhez egyik vagy másik konzol? Volt valami olyan élmény az adott géppel, ami megváltoztatta a véleményedet, vagy esetleg a nextgen konzolok egyike tudott meggyőzni arról, hogy a másik tábornak van igaza? Természetesen most is szívesen látunk élménybeszámolókat az Xbox vagy PlayStation konzolokkal kapcsolatban, illetve áruljátok el azt is, hogy melyik új gépet választjátok. Itt most a ti szavatok dönt!