Annakidején, a Fangoria Horrormagazin idejében, rendszeresen tartottunk novellapályázatokat, melyeken meg is jelent a mai horrorirodalom krémje, hogy akár legelső alkalommal mutassa meg, mire képes. Többek között Veres Attila és Jónás Zsolt is a vendégünk volt, aminek köszönhetően, bár a pályázatra érkeztek mindenféle minőségű munkák, nyugodtan elmondhatom, hogy megérte átrágni magam az elképesztő mennyiségű nyersanyagon.  

Légszomj

Éppen úgy, ahogy, gondolom, Roboz Gábor is tehette, bár számomra azért meglepő módon a GABO pályázatának bekerülő szerzői lényegében mind ismert alkotók, egy részük pedig “házon belüli” jelentkező. Ez az egyetlen dolog, ami elsőre okozott bennem némi zavart (és nem az Erőben), merthogy egy pályázatnál, személy szerint, minden esetben az ifjú tehetségek felkutatását tartom a legfőbb célnak. Ehhez képest a Légszomj már ismert, de legalábbis ismertebb alkotók munkáit foglalja össze, méghozzá nemcsak kifejezetten a horror, de a weird műfajból is ollózgatva.

1699796942243646626205722519958289867921398n-1.jpg

Vajon kapsz majd levegőt?

Jó volt olvasni a szerkesztő előszavát, ahol bizony a Fangoria és a Borzongás is említésre került, ami mindig jólesik az embernek, emellett szavaival is egyet tudok érteni. Aztán, egyből a kedvcsináló után, sikerül az olvasót belehajítani a mélyvízbe, merthogy Komor Zoltán Az embergólyával elég rendesen odaver a zsáner rajongóinak. A tiszta vidéki mendemondák és a zsigeri borzongás találkozik a műben, ami egyből bekerült a kedvenceim közé, majd végig tartotta a pozícióját. A jegenyésdi beszélő halottak viszi tovább ezt a vonalat, némi szatírával és fura komikummal, ami maximálisan szerethető, ezután pedig Farkas Balázs és Jónás Zsolt hozza a megszokott minőséget (Bróda szálló és Folyondár). 

Ezután még van pár érdekesebb ötlet, sőt a kötet utolsó negyedében ért pár kellemes meglepetés, azért a minőséget jelző léc érezhetően lecsúszik, sőt egy olyan írás is volt, amit egyszerűen nem tudtam elolvasni, annyira zavaró módon lett megírva. Lehet, én vagyok túl vaskalapos, de szerintem vannak olyan alapkövetelmények, amiknek érdemes megfelelni, ellenkező esetben az olvasás kárára megy a dolog. Ettől függetlenül a Légszomj összességében pozitív élményt nyújtott, egyben nézve a kötetet, vannak nagyon jó pillanatai, ezért egy percet sem bántam meg, amit ráfordítottam. A weird és a horror nagyjából egyensúlyban van, bár kicsit az az érzésem, hogy itthon a klasszikus, “tiszta” horror talán kevésbé megy, inkább a weird áll jól a hazai szerzőknek. Bár erre is nagyobb rálátásunk volna, ha új, eddig nem látott szerzőket ismerhetnénk meg, nem saját írókat és ismerősöket vagy alkalmazottakat, ami a könyv nagyobb részét jellemzi. De bízom benne, hogy a Légszomj sikeressé válik, utána pedig akár még ez is megvalósulhat.  

  • A kötet címe: Légszomj
  • Kiadó: GABO
  • Ára: 3392 forint (akciósan a GABO honlapjáról, egyébként 3990 forint)