Az L.A. Noire nem is olyan régen, november közepén került újrakiadásra az újgenerációs konzolokra, azaz PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re. Csakhogy az újdonságok sora itt még nem áll meg, hiszen a tervek szerint érkezett volna egy HTC Vive-ra szánt verzió is, VR Case Files néven. Ennek a megjelenése sajnos csúszott egy keveset, de most végre kiderült, hogy már nem is kell olyan sokat várnunk rá: a fejlesztők bejelentették, hogy december 15-én fog megjelenni.

A VR Case Files keretein belül összesen hét ügyön dolgozhatunk majd Cole Phelps bőrébe bújva. És nem is unalmas aktatologatás lesz a dolgunk, hiszen a készítők szerint a játékban helyet kapott minden, amit egy krimitől csak elvárhat az ember. Számíthatunk közelharcra és bűnözők üldözésére gyalog vagy autóval, de persze nem maradhatnak ki a klasszikus kihallgatások sem, mikor egy-egy tanú minden rezdülésére figyelve kell eldöntenünk, hogy a fickó hazudik-e.   

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!