• Az E3 2019-en mutatkozott be az új LEGO Star Wars
  • A The Skywalker Sagában mind a kilenc számozott film benne lesz
  • A filmek között szabadon vándorolhatunk
  • A mellékküldetéseket is szabadon cserélhetjük
  • A bolygók közötti vándorlásban sem lesz különösebb megkötés
  • A játék rengeteg tartalommal bír majd

Decemberben érkezik meg a mozikba a Skywalker Sagát lezáró Skywalker kora című kilencedik Star Wars epizód, amit jövőre követ a LEGO Star Wars: The Skywalker Saga. Ebben mind a kilenc filmet újrajátszhatjuk, természetesen legósított köntösben, de a megszokott mókás módon. Azaz, nem teljesen a megszokott módon.

Az izometrikus nézetet ugyanis leváltja a TPS-nézet, mivel a TT Games szakija, James McLoughlin szerint a mai gyerekek ehhez már jobban hozzászoktak, könnyebben kezelik. Ennek köszönhetően immár a kamera is szabadon forgatható lesz.

A harcrendszer könnyű és nehéz támadáson, valamint Erő-mozdulaton alapszik, ami összetettebb összecsapásokat és több kombót fog eredményezni. Újdonság, hogy az egész Galaxist bejárhatjuk. A játéktér kilenc régióra lesz felosztva, mindegyikben 2-3 bolygóra szállhatunk le, persze csak azután, hogy eldöntöttük, melyik film eseményeiben szeretnénk részt venni.

A bolygók filmközpontú és szabadfoglalkozású eseményekkel lettek megtömve, ráadásul bármelyik feloldott bolygóra visszalátogathatunk, akkor is, ha olyan filmben vagyunk benne, amiben az nem is szerepelt – sőt a filmek között is szabadon váltogathatunk. Teszem azt, Az utolsó Jediket pörgetjük, de ráununk, és átugrunk a Baljós árnyakba, ám hirtelen kedvünk szottyan visszatérni az Ahch-Tóra. Nincs más dolgunk, mint űrhajóba pattanni és átutazni Luke száműzetésének színhelyére.

Az egyes filmek öt pályát fognak tartalmazni, keverve a lineáris és a nyílt világú felépítést. A TT Gamesnél próbáltak olyan eseményekre fókuszálni, amik a korábbi LEGO Star Warsokban nem voltak benne, például a Baljós árnyak esetében részt vehetünk majd egy víz alatti üldözésben a Naboo-n. Korábban ezt technikai okokból nem tudták megvalósítani.

A filmek természetesen csak a főküldetéseket adják, a készítők szerint ezek mellett úgy 500 mellékküldetés lesz, melyek mindenféle szórakozást kínálnak. Ráadásul ezek között is szabadon válogathatunk, félbehagyhatjuk az egyiket egy másik kedvéért, és később ugyanott folytathatjuk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!