Tovább gyűlnek a fellegek a Crytek felett, ha ugyanis az a pletyka még nem volna elég, hogy a cég a csőd szélén táncol, s a Crytek UK, az a csapat, mely éppen a Homefront: The Revolutiont kalapálja, sztrájkba kezdett, most az a hír érkezett, hogy a szóban forgó játék fejlesztésének vezetője, Hasit Zala lemondott a pozíciójáról -- ezt a Kotaku tudta meg három, a stúdióhoz közelálló, de természetesen névtelenségbe burkolózó személytől.

Zala lemondása persze nem az első az elmúlt események hatására, s várhatóan nem is az utolsó. Korábban arról számoltunk be, hogy szintén a Crytek UK-től, még májusban lelépett az igazgatói szerepkört betöltő Karl Hilton, valamint rajta kívül még 30 másik ember távozott a hivatalosan 130 főt foglalkoztató stúdiótól, ahol, akárcsak a Crytek másik nyolc stúdiójában, késnek a fizetések, s emiatt sokan kilépést fontolgatnak.

Az értesülések szerint a legrosszabb helyzet pont a nottinghami csapatnál van, ahol egy beszámoló szerint felső vezetés, mint olyan, már nincs, egyszerűen távoztak (többek között a fejlesztési menedzser, Ben Harris is), a stúdió pedig folytatja a zuhanást -- persze lehet máshol még rosszabb a helyzet, de ezekről még nem érkezett hír.

Mindeközben a Crytek hallgat, s utoljára csak akkor beszéltek az egyre inkább ténynek, mintsem pletykának tűnő hírről, miszerint a csőd szélére kerültek, hogy ezt cáfolják; mindent csak a stúdiók anonim tagjaitól hallottunk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!