• A Mafia: Definitive Edition nehézségét több módszerrel is beállíthatjuk majd
  • Például kérhetünk kevésbé agresszív rendőröket, de vezetési módból is kétféle lesz
  • Mindezt a Hangar 13 elnöke, Haden Blackman, árulta el

Idén augusztusban érkezik a Mafia: Definitive Edition, méghozzá az eredeti fejlesztők helyett a Mafia 3-at (és annak felújítását) jegyző Hangar 13 csapatától. Ellentétben a Mafia 2 és Mafia 3 esetével, a sorozat legendás első része már egy teljes remake-et fog kapni, mely az alapoktól építi fel újra a játékot a modern kor követelményeinek megfelelően.

Hogy ezek a hangzatos passzusok mit jelentenek majd a gyakorlatban, abból már korábban kaptunk egy kis kóstolót: a Hangar 13 elárulta, hogy kibővítik majd a bejárható területet és a történetet is, most pedig az is kiderült, hogy a nehézséget is részletesebben belőhetjük majd, mint az eredeti játék esetében.

Erről a témáról kicsit részletesebben a Hangar 13 elnöke, Haden Blackman, beszélt egy interjú során, melyben többek között elárulta, hogy a felújítás során próbáltak azokra is figyelni, akik csak a sztori miatt játszanának a játékkal. Ennek megfelelően például lesz egy megengedőbb vezetési mód, valamint azt is beállíthatjuk, hogy mennyi rendőr járja Lost Heaven utcáit, és ők mennyire legyenek agresszívak. Az eredeti Mafiában a rend éber őrei már azt se tolerálták, ha áthajtottunk a piroson, a felújított kiadásban viszont már elintézhetjük, hogy az ilyen apróbb stiklik fölött szemet hunyjanak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!