A tavalyi (és az idei!) év egyik legsikeresebb játéka, a Helldivers 2 a fejlesztése szempontjából is egy érdekes bestia. A kooperatív játékok új királya egy felülnézetes, határozottan indie-kategóriás játék örököse, ami teljesen új szintre emelte a saját fejlesztőcsapatát is. A kisebb projektekhez szokott Arrowhead Game Studios palackba zárta azt a bizonyos villámot, ám ez a folyamat sem volt zökkenőmentes, néhány nehéz döntést pedig meg kellett hoznia a svéd csapatnak. A stúdió Discordon mindig kifejezetten aktív CEO-ja, Shams Jorjani a napokban arról beszélt, hogy a játék jóval nagyobbra duzzadt, mint ahogy azt eredetileg elképzelték, így a fejlesztés alatt is rengeteg célkitűzés változott. Többek közt ide vezethető vissza a játék jelenlegi instabilitása is, amin nagy erővel dolgozik a fejlesztőcsapat.

Jorjani elmondása szerint a tervezés kezdetekor egy jelentősen kisebb, legfeljebb AA-kategóriás játéknak szánták a Helldivers 2-t. Ezt követően a PlayStation 5 egyik nyitócímének szánták a programot, ám ez nyilvánvalóan nem jött össze, így a vezetőség úgy döntött, hogy free-to-play címként adják ki a kooperatív lövöldét. Végül azonban ez a tervezet sem jött be igazán, így végül hagyományos, (nyomott árú) prémium címként jelent meg a Helldivers 2, a többi pedig már történelem.

Igen, a Helldivers 2 tehát sokáig úgy készült, hogy egy ingyenesen játszható, de mikrotranzakciós monetizációra támaszkodó játék lesz belőle. Ennek a maradványa a jelenlegi Warbond-rendszer is, amelyben nem nehéz meglátni a free-to-play rendszer körvonalait. Az Arrowhead párhavi rendszerességgel hozza a nagyobb tartalmi frissítéseit, amelyekhez mindig Battle Pass-jellegű csomag dukál. Habár ezt a játékon belül farmolva is feloldhatjuk, a legegyszerűbb mód a megszerzésükre továbbra is az, ha valódi pénzzel vásároljuk meg a feloldáshoz szükséges prémium valutát.

A free-to-play monetizációra építő live service berendezkedés ráadásul nemcsak a tartalmi frissítések prezentációjában, de a játék jelenlegi technikai állapotát tekintve is nyomot hagyott. Jorjani szerint a csapongó fejlesztés és a technikai hiányosságok miatt kissé olyan a Helldivers 2, mintha egy hatalmas tornyot húztak volna volna fel egy homokra épített kis bungaló alapjaira. Hibajavítások terén tehát van még bőven adóssága az Arrowhead mérnökeinek, de az elképesztő multiplatformos sikert látva nyilvánvaló, hogy a svédek emiatt nem fognak panaszkodni.

Borítókép forrása: Arrowhead Game Studios