Sajnos a mostani eset, melyről a Reuters számolt be, elég konkrét: egy 18 éves középiskolás a hétvégén Bangkokban késsel felfegyverkezve ellopta egy 54 éves taxisofőr autóját, miközben halálosan megsebesítette a férfit. A nyomozóknak elmondta, szenvedélyes GTA-játékos, és ki akarta próbálni, valóban olyan könnyű-e ellopni egy autót a való életben is, mint a játékban. Az állította, nem akarta megölni a sofőrt, akit az életkora miatt választott ki, de amikor az ellenállt, halálra szurkálta. A srácra valószínűleg halálos ítélet, méreginjekció általi kivégzés vár.

Az eset után a GTA4-et az országban terjesztő New Era Interactive Media („új korszak” – milyen tragikus összecsengés...) marketingigazgatója bejelentette: azonnali hatállyal visszavonják az üzletekből a játékot. Azt is szorgalmazni fogják, hogy a játéktermekből is távolítsák el a címet. A kulturális minisztérium felhívta a hatóságok figyelmét az erőszakos játékokra, és a szülőket, hogy figyeljenek rá, mivel játszik gyermekük. Szorgalmazni fogják a videojátékok szigorúbb szabályozását, például a besorolási rendszer felülbírálását, és meg kívánják szabni, a fiatalok mely időpontokban játszhatnának a nyilvános játéktermekben.