• A Marvel’s Spider-Man: Miles Morales kampányában egyedül Miles Moralest irányítjuk majd
  • Ellenben a 2018-as játékkal, ahol több szereplő bőrébe is belebújhattunk
  • Ezt a játék kreatív vezetője árulta el

Újabb információmorzsák láttak napvilágot a novemberben érkező Marvel’s Spider-Man: Miles Morales kapcsán. A játék kreatív vezetője, Brian Horton, ezúttal arról beszélt, hogy a kampányban pontosan kiket irányíthatunk majd, a válasz pedig roppant egyszerű: Miles Moralest és senki mást.

Mindez elsőre igencsak triviálisnak tűnhet, azonban érdemes megjegyezni, hogy a 2018-as Marvel’s Spider-Manben is több játszható karakter volt, hiszen rövid időre átvehettük az irányítást Mary Jane vagy épp Miles fölött is egy-egy szakaszon. Itt viszont ilyesmitől nem kell tartanunk, ugyanis Horton szerint ezúttal minden figyelmüket a főhősre akarták fordítani, hogy a lehető legjobban tudják hozni a karakterét.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!