A hatalmas sikerű Öt éjjel Freddy pizzázójában után mindjárt itt van a folytatás, amely újabb nagy eseménynek ígérkezik a rajongók számára. A folytatás is elsősorban azon milliók részére jelent feledhetetlen élményt, akik odavannak a franchise alapjául szolgáló videojáték-sorozatért, mert nemcsak rettegni szeretnek a félhomályban, hanem azokat a fejtörőket is imádják megfejteni, amiket az alkotók lépten-nyomon elrejtenek. Ennek figyelembevételével készült az Öt éjjel Freddy pizzázójában 2 is, ahogyan erről a két film rendezője beszámolt.
„Természetesen az volt a cél, hogy szintet lépjünk a folytatással – magyarázza Emma Tammi a Collidernek adott interjújában. – Ezért új animatronikus szörnyeink vannak, akik még rémisztőbben cserkészik be áldozataikat, mint legutóbb. Ám ami legalább ennyire fontos: filmünket rogyásig teletömtük easter eggekkel (azaz az eredeti játékra utaló rejtett utalásokkal), amikben szinte a végtelenségig lehet csemegézni. Az összes tojást talán csak a legádázabb rajongók tudják megtalálni, de a film ettől még roppant izgalmas mindvégig, amihez nem kell az összes rétegét megérteni. Ugyanakkor nem árt, ha valaki az első részt is ismeri, mert – anélkül, hogy bármilyen poént le akarnék lőni – például vannak olyan helyzetek, amikor az egyik szereplő olyasvalamivel próbálkozik, ami a másiknak korábban nem sikerült, és ez borzasztóan szórakoztató tud lenni.”
Az Öt éjjel Freddy pizzázójában 2 december 4-én érkezik a hazai mozikba!
Borítókép forrása: Fangoria


