A Grand Theft Auto-szériából sosem elég, és ezt a Kaufman Bros. Equity Research elemzője, Todd Mitchell is így látja, aki szerint 2011-ben már kezünkben lehet a GTA V, de addig még legalább két új DLC is meg fog érkezni. Mitchell érvelései azonban nem valami maggyőzőek, ugyanis a GTA IV két új letölthető tartalmával kapcsolatban azt nyilatkozta a Gamesindustry.biz csapatának, hogy „a kapott jelzések alapján alakult ki ez a véleménye,” a GTA V esetében pedig még ennél is ködösebben nyilatkozott, mondván, a következő részt csak azért nem jelentették be az E3-on mert „a Rockstar híres arról, hogy mindig tartja magát egy előre bejelentett időponthoz.” Tudjátok, úgy mint a GTA IV esetében.

A legérdekesebb kijelentése azonban az volt, hogy szerinte a korábban DS-exkluzív Chinatown Wars a PSP után Playstation 2-re is ellátogat, mivel a hordozható konzolra készült játékok általában megjelennek ezen az öregecske platformon is — de azért hozzátette, hogy ebben az esetben nem teljesen biztos a dolgában.

Az elemzőcég meglátása szerint a Take-Two a 2010-es gazdasági évben nagyon jól fog teljesíteni a GTA V nélkül is, hiszen a Rockstar és a 2K Games s két-két AAA címmel fog jelentkezni (a Red Dead Redemption és az Agent, illetve a Mafia II és egy ismeretlen játék) és akkor még nem is beszéltünk a sportrészlegről. Ezen játékok fényében a cég 1,3 milliárdos bevételt jósol a kiadónak, az azt következő gazdasági évre — a GTA V-nek köszönhetően — pedig 1,6 milliárd dollárt.