• Határozatan idejű szerződést kötött a Netflix és az Amblin
  • Spielberg cége évi több, minimum két filmet gyárt a szolgáltatónak
  • A legendás rendező valószínűleg részt vesz majd néhány produkcióban

Steven Spielberg néhány éve látszólag a streamingszolgáltatókkal szembehelyezkedő álláspontot fogalmazott meg. A legendás direktor azóta elmondta, amit közeli források is megerősítettek, hogy szavait félreértették. Valójában semmi baja a kisképernyővel, az Oscarról sem akarta kitiltatni a Netflix filmjeit, pusztán a mozi védelmében szólalt fel. Mostanra biztossá vált, hogy Spielberg tényleg nem játszik a legnagyobb online mozgóképes platform ellen, az általa vezetett Amblin Partners ugyanis épp a napokban kötött egy határozatlan időre szóló, évi több, minimum két filmre szóló szerződést a szolgáltatóval.

Spielberg valószínűleg maga is részt vesz majd néhány produkció munkálataiban, soron következő West Side Story remake-je és életrajzi ihletésű filmje viszont még a Universal kötelékei között készül. A paktum további filmjei kaphatnak mozis vetítéseket, ahogy az történt a Netflix korábbi Oscarra küldött munkái, például Az ír és a Házassági történet esetében. A két cég képviselői és Spielberg már nyilvánosan is üdvözölték a megállapodást, és elmondták, hogy közös filmjeik kulcsa a történetmesélés lesz (az Amblin gyártotta korábban az Oscar-díjas Zöld könyvet és a kevéssé történetcentrikus 1917-et is).

Az Amblin és a Netflix egyébként eddig kétszer működött együtt. Előbbi finanszírozta A chicagói 7-ek tárgyalása című Oscar-jelölt alkotást, jelenleg pedig koprodukcióban készítik Bradley Cooper Maestroját. Jelen szerződés egyfelől a mozi és az otthoni filmezés közti határok lebontásában és a streamingháborúban segít a Netflixnek, de azt is világosan mutatja, hogy a szolgáltató határozottan érdeklődik a – Hollywoodból kikopni látszó – szerzői filmek iránt. Scorsese, Spike Lee és David Fincher után egy újabb művészileg elkötelezett rendezővel kötöttek megállapodást.

spielberg-stevven.jpg