Ahogy azt a mondás is tartja, egyszer minden véget ér, ez pedig még Hollywoodban is igaz, hiszen egyetlen történetet sem lehet a végtelenségig nyújtani – persze azért vannak, akik megpróbálják, lásd Halálos iramban-széria. Eleve kevesen gondolták volna, hogy a 2013-ban debütált Démonok között (The Conjuring) egy komplett filmes univerzummá növi ki magát, márpedig pontosan ez történt, mivel a folytatások mellett különböző spinoffokat is kaptunk, elég csak Az apácára és az Annabelle-re gondolni.
Ed- és Lorraine Warren története azonban befejeződik szeptember 5-én, ekkor kerül ugyanis a mozikba a természetfelettit vizsgáló házaspár legsötétebb ügyét feldolgozó (pontosabban inkább ihletforrásként használó) Démonok között: Utolsó rítusok (The Conjuring: Last Rites), ami néhány órával ezelőtt megkapta az első kedvcsinálóját, igaz, konkrét snittek helyett inkább csak múltidézést és néhány forgatási jelenetet láthatunk benne.
A fent megtekinthető videóban az ezúttal csak produceri szerepkört betöltő rendező, James Wan (Fűrész, Insidious, Aquaman, Halálos iramban 7, Eleven kór), valamint a főszereplőket alakító Vera Farmiga és Patrick Wilson beszélnek arról, mit jelent számukra a modern horror egyik legmeghatározóbb franchise-a, majd kapunk némi ízelítőt azzal kapcsolatban, hogy mit is várhatunk a Smurl-család megrázó esetén alapuló produkciótól.
Az 1986-ban helyet kapó sztorit a karrierjük egyik legveszélyesebb kísértetjárásként tartják számon Warrenék (az ügy részleteiért ERRE tessék), szóval minden adott ahhoz, hogy egy borzongató epilógust kapjunk, a rendező miatt viszont aggódunk egy kicsit, Michael Chaves ugyanis olyan felejthető alkotásokat tett le eddig az asztalra, mint A gyászoló asszony átka, a Démonok között: Az ördög kényszerített, valamint Az apáca 2. Reménykedni persze szabad, nemde?
A borítóképek forrása: Warner Bros.