• Guillermo del Torot az eddig főként sorozatokon dolgozó (pl. Westwrold, Hannibal) Neill Marshall váltja
  • A főbb szerepeket David Harbour, Milla Jovovich, Ian McShane és Sasha Lane kapták

Az már korábban kiderült, hogy Guillermo del Toro nem folytatja a Ron Pearlman főszereplésével készülő Hellboy szériát. Utóbbit a Stranger Things-ből ismert David Harbour váltja, a rendezői székbe pedig az eddig főként sorozatokon (pl. Hannibal; Westworld) dolgozó Neill Marshall ül, hogy rebootolják a produkciót. Az új epizódnak már meg is érkezett az első előzetese, ami egyértelművé teszi, hogy Marshall koncepciója alapvetően eltér del Toroétól.

Amint az a humorban gazdag trailerből is kiderül, a Pokolfajzat franchise – Harbour mellett – olyan színészekkel bővül, mint Ian McShane (A Karib-tenger kalózai), a pályakezdő Sasha Lane, ill. az éppen egy Monster Hunter filmadaptáción is dolgozó Milla Jovovich. (Ron Pearlman egyébként külön „szeánsz” keretében adta áldását az új színészgárdára és David Harbour szereplésére.) A Neill Marshall-féle Hellboy április 11-én debütál majd a hazai mozikban.

3320972-hellboyy.jpg