• Készül a reboot
  • Jól halad a forgatás
  • Megjött az első hivatalos kép

Annak idején Brigitte Nielsen játszotta a Marvel Comics karddal harcoló amazonját, Vörös Szonját az 1985-ös filmben, amelyben Arnold Schwarzenegger is szerepelt. Most a karakter visszatér a filmvászonra egy olyan rebootban, amely remélhetőleg jobban sikerül majd, mint az 1985-ös adaptáció. Ezúttal Matilda Lutz veszi fel a karakter méretes…khm, kardját, és M.J. Bassett vette át a rendezői feladatokat. A munka valóban jól halad a filmmel, egy nemrégiben készült kulisszák mögötti fotó ugyanis egy jókora várat ábrázolt, ahol épp a stáb forgatott. Most pedig itt az első hivatalos kép Lutzról, mint Vörös Szonja.

A karakter először a Marvel egyik képregényében jelent meg az 1970-es években, de az eredete valójában jóval korábbra vezethető vissza, a Conan, a barbár szerzőjének, Robert E. Howardnak a műveihez. Természetesen a harcos amazon az 1980-as években a vásznon is életre kelt, mikor az évtizedben újraéledt az érdeklődés Howard művei iránt, amit Schwarzenegger klasszikus Conan-filmjei váltottak ki. A Vörös Szonja spinoff-film 1985-ben jelent meg, de állítólag aki moziban látta, azóta is vegyszeres vízzel mossa a szemeit.