• 2022-ben debütál az eredeti Ragadozó (Predator) cselekményéhez visszaugró Skull
  • Az operatőr azóta törölt posztjából feltételezhető, hogy Skulls lesz a film címe
  • A bejegyzés alapján Dane DiLiegro (American Horror Stories) alakítja majd az antagonistát
  • A rendező A visszatérőhöz (The Revenant) hasonlította a produkciót

Elég nagy titkolózás övezi az új Ragadozó (Predator) filmet. A tervek szerint 2022-ben kerül mozikba a spin-off epizód, de még pontos bemutatóidőpontot sem hirdettek. Sőt Jeff Cutter operatőr azóta törölt Instagram-bejegyzéséből kiderül, hogy nem a korábban közölt Skull, hanem Skulls címen fut majd a produkció. Jövőre kiderül, hogy ez az pró változás mennyire befolyásolja hőseink történetét, akiket ezúttal Amber Midthunder (Légió, Jeges pokol) vezet majd.

A bejegyzés olyan szempontból is beszédesnek tűnt, hogy miután Cutter köszönetet mondott a stáb főbb tagjainak, a kiemelt szerepet játszó Dane DiLiegro kommentben fejezte ki háláját, hogy eljátszhatta a nagylábút („sasquatch”). Utóbbiról eddig is azt feltételezték, hogy ő kapja az antagonista karakterét, mivel az American Horror Stories-ban és a Sweet Home-ban is szörnyeket alakított, friss bejegyzése viszont még valószínűbbé tette ezt a vélekedést.

skulls-instagram-1.png
(A kép forrása: Kino.dk)

Dan Trachtenberg egyébként már korábban elárulta, hogy a Skull (vagy Skulls) nem a 2018-as csalódást keltő epizód folytatása lesz, hanem az első rész cselekményéhez ugrik vissza. Egyenesen Alejandro G. Iñárritu Leonardo DiCaprio és Tom Hardy főszereplésével készült A visszatérőjéhez (The Revenant) hasonlította a filmet. Ti várjátok már a premiert?

the-predator.png
(A kép forrása: Collider)