• X besorolást kapott a Sikoly 6
  • Tehát egy kizárólag felnőtteknek szóló alkotás lesz
  • A film március 9-én debütál a magyar mozikban

Március 9-től ismét elkezdhetjük találgatni, hogy ki lapul a maszk (vagy épp maszkok) alatt, ekkor debütál ugyanis a hazai mozikban az 1996-ban indult Sikoly-széria 6., New Yorkban játszódó része. Az előző felvonást is jegyző Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett filmje az össszes korábbi fejezetnél hosszabb lesz, a tavaly megismert szereplők, valamint Gale Weathers (Courteney Cox) mellett pedig visszatér a negyedik epizód óta nem látott Kirby (Hayden Panettiere) is, így elég sok karakter miatt izgulhatunk a több mint két órás játékidő alatt. Az már a korábbi előzetesekből is kiderült, hogy az aktuális Ghostface ezúttal a civileket sem fogja kímélni, most pedig már abban is biztosak lehetünk, hogy az új gyilkos minden eddiginél brutálisabb módszerekhez fog folyamodni, ugyanis X, tehát kizárólag felnőtteknek szóló korhatár-besorolást kapott a film.

Ez a besorolás azért bír kimondottan nagy jelentőséggel, mert felettébb ritka, hogy egy film X plecsnit kapjon (manapság már a 18+ sem túl gyakori), ehhez vagy szexuális tartalomnak (lásd: A nimfomániás), vagy tényleg a plafont verdeső brutalitásnak kell megjelennie az adott filmben – a Sikoly 6 esetében valószínűleg az utóbbiról van szó. Ezúttal tehát csak nem szimpla késeléseket (vagy, hogy stílszerűek legyünk: döféseket) fogunk majd látni a vásznon, hanem annál sokkalta durvább dolgokat is. Persze csak este 10 óra után, hiszen az X-et kapott filmeket tilos korábban vetíteni.