A Nintendo mindig is külön utakon járt, nincs ez másképpen az E3 során sem: nem tartanak közvetlen sajtókonferenciát, helyette lesz "Nintendo Spotlight", majd egy prezentáció keretében mutatják be mire is számíthatunk. Az idei év egy kicsit azért más lesz mint az eddigiek, melynek okát nem kell részleteznünk - márciusban jelent meg vadonatúj konzoljuk, a Switch. Ennek várható felhozatala önmagában elegendő lenne az idő kitöltéséhez, de minden bizonnyal láthatunk 3DS, Amiibo és 2DS XL újdonságokat is. A következőkben mi csak a hibrid-konzollal foglalkozunk, mert több mint valószínű, hogy ez viszi majd a prímet.

Ami biztos lesz

A Switch funkcióinak bővítéséről garantáltan ejtenek szót. Sok tartozása van a japán gyártónak, melyek közül talán a legjobban várt a Virtual Console, mely mellé a pletykák szerint a komplett GameCube kínálat is társul majd, de legalábbis a Super Mario Sunshine, Luigi's Mansion és a Super Smash Bros. Melee szinte biztosnak nevezhető. Szintén lemaradásban vannak az online funkciók is, melyek közül már most szóltak hírek az előfizetéses szolgáltatásuk jövő évre halasztásáról.

Játékok terén a Zelda megjelenése óta várat magára a Super Mario Odyssey, melyet még az idén ki kell adjon a cég, ha nem akarja, hogy rajongói kapát-kaszát ragadjanak. Ráadásul a játék novemberi megjelenését pletykálják, ezért biztosak vagyunk benne, hogy látni fogjuk. Aztán ott az ARMS, melynek debütálása már a küszöbön van: közvetlen az E3-at követő pénteken jelenik meg, és már gyakorlatilag mindent tudunk róla, de így sem maradhat le a showról. A Splatoon 2 szerepeltetése is garantált, július 21-én kerül a boltok polcaira, de még van mit felfedni a játékból, amire biztosan meg is ragadják az alkalmat.

A Xenoblade Chronicles 2 először januárban lett megszellőztetve, de azóta sem tudunk róla szinte semmit azon kívül, hogy még az idén meg kell jelennie. Bár esélyes az is, hogy csúszni fog, de ha tartják magukat az tervezetthez akkor biztos helyet jelent az E3 konfereciáján. A Fire Emblem Warriors megjelenését szintén a folyó évben várjuk, és mivel mind Switch, mind 3DS konzolokon is megjelenik, biztos a belépője.

super-mario-odyssey.jpg

Amire számíthatunk

A Square Enix szerepjátéka, a Project Octopath Traveler leleplezése és valódi nevének felfedése is jó eséllyel kerül fel a bemutatandó címek listájára. Mivel azonban jótékony homály fedi a vele kapcsolatos részleteket (a megjelenés évét is), így már csak az "esélyes" kategóriába csúszhatott bele. Erősen pletykálják a Mario és a Rabbids univerzumok keveredését egy RPG formájában (igen, lesz ilyen, nem vicc), elég részletes pletykák szólnak A Mario + Rabbids Kingdom Battle-ről, ahogy az idén augusztus-szeptember környékén esedékes megjelenésről is, így valószínűsítjük, hogy látni is fogjuk a show keretében.

Aztán itt van két biztos E3 szereplő, csak nap és a show időpontja kérdéses: elsőként a FIFA Switchre készült változata feltűnhet a Nintendo műsorán is, bár valószínűleg az EA Play keretében kerül bemutatásra, de így vagy úgy biztos látni fogjuk legalább egyszer. Ugyanez a helyzet áll fenn a Skyrim Switch esetében is: könnyen lehet, hogy csak a Bethesda vagy csak a Nintendo mutogatja majd, de az is lehet, hogy mindketten, meglátjuk.

mariorabbids-kingdom-battle.jpg

Amiről álmodunk

Ami minden bizonnyal minden Nintendo rajongó szívét megdobogtatná, hogy bejelentik a pletykált SNES Classic Edition létezését. Tovább szőjük az álmot, és még ha az E3 során nem is mutatnak működő példányt, biztosítanak mindenkit, hogy az ünnepi szezonra elkészül, hogy a fa alatt lehessen.

Nagy a hallgatás körülötte, és semmi hivatalos információ nem áll rendelkezésünkre, de a Super Smash Bros. előbb-vagy utóbb meg kell érkezzen (elvégre a Nintendo egyik legsikeresebb címéről beszélünk) és hol durranhatna nagyobbat, mint Los Angelesben? Hogy egy kicsit azért a realitás talaján maradjunk, megjelenését csak jövő évre tesszük, két okból: egyrészt az ünnepi szezon már így is elég zsúfolt, és szinte biztos egy Mario-játék, logikus lenne kicsit elhúzni a megjelenést.

És ha már sikerszériákról esett szó, nem mehetünk el a Metroid mellett sem, mindenki aki valamire való Nintendósnak vallja magát, a szíve mélyén biztos reménykedik Samus kalandjainak folytatásában. Továbbá egy Pokémon játék megjelenése is igencsak esedékes lenne, úgyhogy titkon reménykedünk a Pokémon Sun & Moon kibővített, teljes, Pokémon Stars néven való bejelentése mellett - azért csak álmodozunk, mert a Pokémon játékokat jellemzően szivárgások sora szokta megelőzni, de ekörül nagy a csend, már-már túl nagy.

nintendo-snes.jpg

 

Az Nintendo Spotlight hazai idő szerint június 14-én, szerda 19:00-kor veszi kezdetét.

ÉS TE MIT VÁRSZ AZ NINTENDO SPOTLIGHT-TÓL?