• Megérkezett a Mortal Shell első gameplay előzetese
  • Július 3. és 10. között zárt bétatesztet tartanak PC-n

Az iparági veteránokból álló Cold Symmetry csapatának első játéka, a Mortal Shell sokak figyelmét felkeltette az áprilisi bejelentés során, hiszen egy rendkívül stílusos (ugyanakkor pedig határozottan darkos) megközelítése lesz ez a soulslike műfajnak. Most pedig újabb pillantást vethetünk a készülő akció-RPG-re, az IGN-féle Summer of Gaming keretein belül ugyanis bemutatták az első gameplay trailert.

A játék hivatalos oldalán még mindig van lehetőség jelentkezni a Mortal Shell zárt bétatesztjére, amit érdemes minél előbb megtenni, ha érdekel, hamarosan ugyanis erre is sor kerül: július 3. és 10. között tartják a zárt próbát, melyben két Shell (ezek a legyőzött ellenfelek alakjai, melyek lényegében a különböző fegyvereket takarják) lesz kipróbálható.

Ami pedig a teljes játékot illeti: a Mortal Shell valamikor az idei ősz folyamán érkezik, méghozzá PC, PS4 és Xbox One platformokra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!