• Gyanús teaser képet tett közzé a Gearbox
  • Egyértelműen a Borderlands 3-ra utal
  • Két hét múlva várható a leleplezés

Hiába nyilatkozta a Gearbox feje, Randy Pitchford két éve, hogy a csapat 90 százaléka a következő Borderlands-játékon dologzik, és hiába láthattunk már egy techdemót a harmadik részről a 2017-es GDC-n, a Borderlands 3 hivatalos leleplezése ezidáig váratott magára. Most azonban végre teljes magabiztossággal kijelenthetjük, hogy vége a várakozásnak!

vegre-valahara-bemutatkozhat-a-borderlands-3.jpg

Már a hónap elején is voltak arra utaló jelek, hogy a március végén esedékes PAX East rendezvényen bemutatkozhat az új Borderlands. Most azonban teljesen egyértelművé tette ezt a Gearbox, az alábbi teaser képet tették ki ugyanis nemrég a Twitterre.

A grafikai stílus nem is lehetne felismerhetőbb: a cel-shaded látvány és a betűtípus is a Borderlands-szériát idézi. A március 28-i dátum és a bostoni helyszín pedig végképp egyértelművé tesz mindent, hiszen ekkor és itt startol majd az idei PAX East. Két hét múlva tehát végre láthatjuk a Borderlands 3-at.