Június 8-án jelent meg a Milestone legújabb versenyjátéka, amely a korábbi epizódokkal ellentétben már valódi változást hozott a széria történetében. A MotoGP 23 ugyanis teljesen megújult fizikával és vezetési modellel várja a két keréken történő száguldozás szerelmeseit, miközben a pazar prezentáció gondoskodik arról, hogy valóban a pályán érezzük magunkat. A program ugyan kissé kegyetlen tud lenni (főleg, ami a kiosztott büntetéseket illeti), de pont a kihívás miatt édes a győzelem – plusz a Gran Turismo-szériából ihletődött MotoGP Academy szerencsére a kezdő játékosokat is képes megtanítani az alapokra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Végre valahára a régóta várt dinamikus időjárás is megérkezett a sorozatba (jobb későn, mint soha, ugyebár), ami extra dimenziót ad a kihívásoknak, és emellett ranked playlistek is vannak, ami különösen jó hír azok számára, akik a többjátékos élményt részesítik előnyben. Sokkal többről van tehát szó, mint egy átskinezett MotoGP 22, az élményt pedig most akár te magad is átélheted.

Magnew felajánlásának köszönhetően ugyanis lehetőségünk nyílt arra, hogy kisorsoljunk köztetek egy PC-s, egy PlayStation 5-ös és egy PlayStation 4-es MotoGP 23 kódot, a nyereményjátékon való részvételhez pedig mindössze annyi a dolgotok, hogy kitöltsétek az ITT és alant is megtalálható űrlapot. A szerencsés nyerteseket június 16-án (péntek), délben értesítjük a jó hírről, így kérjük, hogy mindenki figyelje a beérkező leveleit!