Több évnyi várakozás után végre tényleg megtörténik: visszatér a méltán híres Diablo-sorozat, méghozzá egy minden eddiginél baljósabb és brutálisabb felvonással. A Diablo 4 már a bétatesztekre adott visszajelzések alapján is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az értékelések láttán pedig világossá vált: a király bizony újra köztünk jár. A Blizzardnak ugyan volt néhány rossz lépése az elmúlt évek során (éppen ezért nem is olyan már a megítélése, mint mondjuk a World of Warcraft fénykorában), de a Lilith elleni küzdelem még a leginkább szkeptikus rajongókat is könnyedén meggyőzheti arról, hogy itt bizony semmit sem bíztak a véletlenre a cégnél dolgozó srácok-lányok.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az például már az akció-RPG bejelentése után kiderült, hogy esztétikájában ezúttal a második rész komorabb, horrorisztikusabb körítését kapjuk, ami mindenképp pozitívum a Diablo 3 színkavalkádja után. A live service struktúra azonban még a hangulat és a prezentáció ellenére is sokak számára lehet intő jel, bár így legalább garantálva van az évekig tartó támogatás, valamint a rendszeresen érkező új tartalmak. Persze már magát az alapjátékot sem fogjuk tudni végigzongorázni egy délután alatt, hiszen a kampány után jön csak a lényeg, az endgame pedig a debütálás napján is lesz annyira masszív, hogy hosszú hetekre képes legyen eltűnni az egyszeri rajongó. Ráadásul akkor sem kell csüggedni, ha valaki esetleg idejekorán elkezdi unni a démoni hordák aprítását, hiszen már július végén elstartol az első szezon, hogy új eseményekkel és jutalmakkal kavarja fel egy kicsit az állóvizet.

A Blizzard lőtt pár öngólt az elmúlt években, de a Diablo 4-gyel mindent kijavíthatnak. Ha érdekel a Diablo 4, megtalálod a Konzolvilág kínálatában.

A Diablo legelső része még 1997-ben jelent meg, és azóta számos folytatást és rengetet rajongói modot kaptunk, viszont ahogy az lenni szokott, a bugok és a glitchek sem kerülték el a Blizzard sikerszériáját. Épp a napokban adtunk hírt róla, hogy aki előzetesen megvásárolta a játékot (tehát korai hozzáférésben már nekieshetett), az PlayStation-konzolokon bizony könnyen belefuthatott egy olyan bugba, ami kizárta őt a játékból. Szerencsére a Blizzardnál tisztában vannak ezzel és már dolgoznak a javításon, viszont többször előfordult már a Diablo-játékok történelmében, hogy csúnya, bosszantó vagy vicces programhibák kerültek elő. Ezekből szedtünk össze néhányat az alábbi videóban:

Na de akkor következzék a lényeg: a csillagok együttállásának köszönhetően lehetőségünk nyílt arra, hogy kisorsoljunk köztetek egy PC-s Diablo 4 kódot, a nyereményjátékon való részvételhez pedig mindössze annyi a dolgotok, hogy kitöltsétek az ITT és alant is megtalálható űrlapot. A szerencsés nyertest június 8-án (csütörtök), délben értesítjük a jó hírről, így kérjük, hogy mindenki figyelje a beérkező leveleit!