Még egy hét van hátra a Modern Warfare 2 megjelenéséig, de a kalózok már rátették a kezüket a játék Xbox 360-as átiratára, ami természetesen nem tetszik sem a kiadónak, sem a fejlesztőknek, de azért túlságosan nem is aggódnak, ugyanis számos elemző egybehangzó véleménye az, hogy az idei szezon legnagyobb bevételét termelő játéka fog november 10-én megjelenni. Michael Pachter például úgy véli, hogy az első héten több mint 500 millió dolláros bevételt fog felhalmozni az IW játéka, a GameStop hálózatán pedig előrendelési rekordot döntött a játék, így nem meglepő, hogy az IW csupán az MW2 ranglistáját törli a megjelenés napján és egyéb szankciókat nem vezetnek be.

Na de egy kicsit elkanyarodtam a hír témájától, miszerint megtudtuk, milyen perkeket használhatunk a multiplayer meccsek során, illetve fény derült a killstreak jutalmak teljes listájára is, íme:

Egyes szint:


Marathon:
Végtelen sprint
Pro: Gyorsabban tudsz átkelni az akadályokon

Sleight of Hand:
Gyorsabban töltesz újra
Pro: Gyorsabban tudsz ráközelíteni a célkeresztre

Scavenger:
Feltöltheted a készleteidet az elhullott ellenfeleid jóvoltából
Pro: Több töltényt tudsz elvenni

Bling:
Az elsődleges fegyveredre két kiegészítőt tehetsz
Pro: A másodlagos fegyveredre is két kiegészítőt tehetsz

One Man Army:
Bármikor kasztot cserélhetsz
Pro: Gyorsabban cserélhetsz kasztot

Kettes szint:


Stopping Power:
Nagyobbat sebez a fegyvered
Pro: Nagyobbat sebez a fegyvered a kocsikon és a killstreakekkel kapcsolatos járműveken

Lightweight:
Gyorsabban tudsz futni

Hardline:
Az áhított killstreak eléréshez egye kevesebb gyilkosság is elég
Pro: Az áhított deathstreak eléréséhez egyel kevesebb halál is elég

Cold Blooded:
Sem az UAV, sem a hő érzékelő, sem az automata gépágyúk nem látnak, de még a légitámadás során is láthatatlan maradsz
Pro: A célkereszt nem vált pirosra és a neved sem lesz látható

Danger Close:
A robbanószerek nagyobbat sebeznek
Pro: A légitámadás nagyobbat sebez

Hármas szint:


Commando:
Nagyobb sugárban tudsz sebezni a késsel
Pro: Ha leesel valahonnan, nem sérülsz

Steady Aim:
Csípőből pontosabban tudsz tüzelni
Pro: Tovább tudod visszatartani a lélegzeted

Scrambler:
Megzavarod a közeli ellenfél radarját
Pro: Késleltetetten robban az ellenség aknája

Ninja:
Láthatatlanná válsz a szívritmus-érzékelők számára
Pro: Halkabban tudsz közlekedni

SitRep:
Láthatóvá válnak az ellenséges aknák
Pro: Jobban hallatszanak az ellenség léptei

Last Stand:
Miután lelőttek, a földön fekve még 10 másodpercig használhatod a pisztolyod
Pro: Gránátokat és egyéb felszereléseket is használhatsz

Killstreak jutalmak:


  • 3-as sorozat - UAV
  • 4-es sorozat – Szeretetcsomag
  • 4-es sorozat – Ellen UAV
  • 5-ös sorozat – Automata gépágyú
  • 5-ös sorozat - Predator rakéta
  • 6-os sorozat - Légitámadás
  • 7-es sorozat - Strike
  • 7-es sorozat – Támadó helikopter
  • 8-es sorozat - Emergency Airdrop
  • 9-es sorozat - Pave Low
  • 9-es sorozat – Lopakodó bombázó
  • 11-es sorozat - Chopper Gunner (egy helikopterről lehet lövöldözni)
  • 11-es sorozat - AC-130
  • 15-ös sorozat - EMP
  • 25-ös sorozat – Taktikai atombomba