• Sarah Bond szerint veszteséges az Xbox Cloud Gaming
  • A Microsoft felhőalapú technológiája
  • A legtöbben ugyanis csak konzolon használják
  • Így ez a Game Pass Ultimate legkevésbé népszerű eleme

Mivel mind az Egyesült Királyság versenyhivatali szerve (CMA), mind pedig az új-zélandi Kereskedelmi Bizottság (New Zealand’s Commerce Commission) azért vizsgálja (bár előbbi már ugye nemet mondott rá) a Microsoft felvásárlási tervét, mert az szerintük torzítaná a piaci versenyt a felhőalapú technológiák terén, így értelemszerűen ezzel kapcsolatban is nyilatkoznia kell a cégnek. A Microsoft/Activision és a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) közötti tárgyaláson pedig ez meg is történt, mivel Sarah Bondnak arra a kérdésre kellett felelnie, hogy hogyan használják a játékosok az Xbox Cloud Gaminget a konzolokon és a mobileszközökön.

A válasza pedig eléggé meglepő volt, kiderült ugyanis, hogy a felhőn keresztül történő játék a Game Pass Ultimate legkevésbé használt eleme, éppen ezért veszteséggel üzemel a technológia (erre a problémára egyébként a Sony CEO-ja is felhívta a figyelmet nemrég). "Az a tapasztalatunk, hogy a játékosok leginkább konzolon használják ezt a technológiát." – mondta Bond. "Ez leginkább annak tudható be, hogy a felhőnek köszönhetően nem kell a letöltésre várni, így addig is tudnak játszani a felhasználók, amíg az a háttérben zajlik. Így tehát azt is mondhatjuk, hogy valójában egy konzolos funkcióról van szó." Éppen ezért szerinte a felhőalapú videójáték nem tekinthető különálló piacnak, mivel az esetek többségében magán a gépen használják, és sokkal kevesebben indítják el mondjuk telefonon, tableten vagy PC-n. Azt is hozzátette, hogy maga az élmény sem a legjobb ezeken az eszközökön, mivel a streamelt programok konzolokra lettek optimalizálva, tehát mindenképp csorbul a minőség. A kérdés már csak az, hogy ezzel az érveléssel vajon sikerül-e meggyőznie az FTC-t és a többi bizottságot, ami blokkolja az akvizíciót.