Társalgó-olvasóknak és társasjáték rajongóknak valószínűleg nem ismeretlen a Nemesis, a 2018-as esztendő magyarul is elérhető sikerjátéka, és annak a tervek szerint hamarosan megjelenő, önálló kiegészítője, a Nemesis Lockdown. A többieknek viszont el kell mondanom, hogy az alapjátékot nem véletlenül emlegetik „nem hivatalos Alien-társas”-ként: adott egy űrhajó, a névadó Nemesis, melynek fedélzetén a mélyálomból felébredő legénység azzal szembesül, hogy nem túl barátságos létformák telepedtek meg a fedélzeten. A félig-meddig kooperatív játékban minden játékos saját, titkos célokkal rendelkezik, ami nem ritkán csak mások kárára valósítható meg. De nem elég csak a küldetést teljesíteni, valahogy túl is kell élni  vagy a hajó megjavításával, vagy a korlátozott számú mentőkabinok valamelyikén megszökve. Nagyjából ezt a vonalat követi a Nemesis Lockdown is, csak az űrhajót Mars-bázisra cserélték, plusz megspékelték még néhány extra játékmechanikával – ezt élhetjük át immáron nemcsak az asztal köré gyűlve, hanem a világhálón keresztül, digitális formában.

Egyik asztalról a másikra

Lehet az érveket sorolni pro és kontra, hogy miért érdemes digitálisra „cserélni” egy társasjátékot, de személy szerint inkább azt emelném ki, hogy ez nem feltétlenül csak azoknak szól, akiknek már megvan a társasjáték. Hanem mellettük sokkal inkább azoknak, akik még nem ismerik a Nemesist, vagy nem feltétlenül rendelkeznek (távolság vagy egyéb okok miatt) rendszeresen összetrombitálható társasággal. Vagy esetleg a pénztárcájuk miatt nem engedhetik meg maguknak az eredetit, de mindenképpen szeretnék megtapasztalni, hogy milyen is egy modern társasjáték. Ezt a belépést pedig igencsak megkönnyíti a digitális formátum, mert a szabályok alapvetően nem bonyolultak, de sok munkát megspórol maga a program: a set-upot, a fázisok ellenőrzését, az ellenfelek mozgatását, és még sorolhatnánk, mi mindent.

Maga a játék gyakorlatilag szolgai hűséggel követi az asztali változat felépítését: az elején két, darabonként akár több lépésből álló objektívát kapunk, és két véletlenszerűen adott karakter közül választhatjuk ki a nekünk tetsző hölgyet-urat. A felhozatal színes, a bázison ragadt karbantartó, tudós vagy kísérleti alany mellett az oda behatoló különleges alakulat valamelyik tagját is alakíthatjuk. Ők értelemszerűen kezdőfelszerelésben és képességekben mind-mind nagyon eltérnek egymástól, és a különleges akcióikat meghatározó paklijuk is eltér valamelyest. A kártyák okos felhasználása pedig a siker kulcsa, közülük számos többféleképpen is felhasználható, de kijátszásuk feltételekhez kötött, ez mindig látszik az adott lapon.

De nemcsak ezért fontosak: minden körben annyi akciót hajthatunk végre, amennyit a kezünkben tartott öt lapból ki tudunk „fizetni”. Például egy lövés leadásához nem elég, ha van egy töltött fegyverünk, valamit el kell dobni a kezünkből, de hasonlóképpen egyik szobából a másikba átkelni is csak egy kártya felhasználásával tudunk. Ez utóbbi azonban zajjal járhat, ami a szobákat összekötő folyosók valamelyikét jelöli meg véletlenszerűen; ám ha kettő kártyát is feláldozunk, mi dönthetjük el, hogy hova kerül a zaj-jelző. Ez szintén fontos eleme a játéknak, mert ha egy összekötő folyosóra felkerül a második zaj-jelző is, akkor már örülhetünk is az első Betolakodónak, aki egyből baráti öleléssel üdvözöl.

Már megint a Mars

Meghalni pedig bizony könnyű. Három súlyos sérülés után már elég egy aprócska ballépés, és vége a dalnak, néha pedig az objektívák teljesítése sem éppen egyszerű feladat. Pláne, hogy meg is kell lépni, amihez viszont csak egyetlen egy  járművet kapunk. Alternatívaként elzárhatjuk magunkat az izolációs kamrába, ami könnyebb, de rizikós, mert nem minden esetben jelent védelmet, illetve ha valaki az önmegsemmisítést is beindítja, akkor a bázison garantáltan harangoztak mindenkinek. És ha ez nem lenne elég nagy kalamajka, akkor mindenre csak 15 körünk adott, feltéve, hogy valamelyik játékos nem indítja be idő előtt a Contingecy protokollt, ami felgyorsítja a játék végének lejövetelét.

Ami jól működik az asztalon, az jól működik a képernyőn is, bár még bőven van hova fejlődnie a játéknak: a hiányzó vagy éppen bugyuta animációkon felül gyenge optimalizáció szegélyezi a korai hozzáférés útját. A zene és a képi világ jó értelemben véve nyomasztó és sötét, remekül öntötték digitális formába a társasjáték hangulatát. De hozzá kell tennem, hogy míg egy asztaltársaság konszolidáltan viselkedik egymással, addig az online arcnélküliségbe burkolózók – ahogy minden más játéknál – könnyedén szétbarmolhatják a játékélményt. Úgyhogy akárcsak az asztali társas, úgy a digitális Nemesis Lockdown is barátokkal, ismerősökkel a legjobb.