A BioWare nagyon igyekszik jóvátenni a Dragon Age 2-vel elkövetett hibáit, s amióta csak tudjuk, hogy jön a sorozat következő része, ígéretek egész sorát kaptuk arról, hogy ez már egy jó játék lesz. A csapat annak érdekében, hogy elfeledtesse velünk az előző részt, kivette az új játék nevéből a sorszámot, ezzel is kihangsúlyozva azt, hogy ne egy hagyományos értelemben vett, lineáris folytatásnak tekintsük a 2014-ben megjelenő Dragon Age: Inquisitiont.

Az EA Labels első embere, Frank Gibeau úgy fogalmazott, hogy a név megváltoztatása taktikai döntés volt, ezzel ugyanis könnyebben tudják érzékeltetni azt, hogy a sorozaton belül egy új, önálló fejezettel állunk szemben.

„Úgy éreztük, hogy fel kell hívnunk a figyelmet az inkvizíció szóra, ugyanis ez jól jellemzi a történetet. Számos játékmenetelem és a sztorival kapcsolatos komoly döntés tartozik ehhez a bizonyos inkvizícióhoz, mely a játékvilágban megy végbe.”

Dragon Age: Inquisition -- Megjelenés 2014 Q3 -- Gépigény: nem ismert