• A SuperData szerint akár 5 millió Switch-et is eladhatnak év végéig
  • De első körben csak a Nintendóhoz hű vásárlók fognak venni belőle
  • Emiatt gyenge lesz a start
  • Nehéz lesz meggyőzni az Xbox és a PlayStation elkötelezettjeit ilyen ár mellett

A világszerte holnap megjelenő Switch nem olcsó mulattság, hiszen 300 dollárba kerül, míg idehaza nagyjából 110 ezer forintért kínálják – na most, ha azt vesszük, hogy már 100 ezer forint alatt lehet PS4 és Xbox One konzolt venni, 130 ezerért meg már PS4 Prót is találhatunk, hát az ember erősen elgondolkodik azon, miért is venne Switch-et ilyen drágán.

A SuperData szakijai szerint is a Nintendo hibrid konzoljának rajtteljesítményét nagymértékben fogja befolyásolni ez a kezdeti árazás. Szerintük bár év végéig akár 5 millió példány is elkelhet, az első körben csak a cég mellett elkötelezett vásárlók ruháznak be a Switch-re, aztán terjed csak szét szép lassan a nagyközönség között. Viszont ezzel az árral nehéz lesz meggyőzni az Xbox és PlayStation tulajdonosokat arról, hogy ruházzanak be egy Switch-re, főleg, hogy a nyitócimek listája sem túl erős.

nintendo-switch-tokos.jpg

„300 dollárt kérni egy konzolért belépőárként viszonylag sok annak tekintetében, hogy a PlayStation 4-re és az Xbox One-ra már kedvezményesen ingyen szerezhetünk játékokat” – olvashatjuk a SuperData összefoglalójában.