• A Sony 2018-as E3 konferenciáján jelentették be a Nioh 2 készülését
  • A játék rendezője szerint pedig hamarosan a játék részleteit is megosztják velünk
  • Fumihiko Yasuda továbbá megerősítette a karaktergenerálást és a demó érkezését is

A Nioh 2 bejelentését már a tavalyi E3-on megejtette a Koei Tecmo, azonban magáról a játékról túl sok mindent eddig nem hallottunk, leszámítva, hogy lesz benne egy karaktergenerátor, és hogy egy demó is érkezik hozzá. Ez a hallgatás azonban most megtörhet, hiszen maga a játék rendezője nyilatkozta azt egy nemrég adott interjújában, hogy a fejlesztők hamarosan készek lesznek újabb részleteket megosztani velünk.

Ráadásul ez tényleg hamar bekövetkezhet, Fumihiko Yasuda ugyanis 2019 elejére ígérte ezeket a friss információkat. Yasuda a részletekbe viszont sajnos nem ment bele, így jelenleg nem tudni, hogy pontosan mi mindent árulnak majd el nekünk a Team Ninja emberei. Vajon a játékmenetbe nyerhetünk majd betekintést? Vagy az újdonságokat vehetjük jobban górcső alá? Esetleg még egy megjelenési dátumot is kapunk? A fenti kérdésekre sajnos jelenleg még nem tudni a választ, de Fumihiko Yasuda szavai alapján már nem kell olyan sokat várnunk, hogy kiderüljenek.

nioh-2-szamuraj.jpg