• Megérkezett az Avatár: Az utolsó léghajlító első kedvcsinálója
  • A képsorok csupán a címet leplezik le
  • De emellett képeket is kaptunk
  • Melyeken a főszereplők láthatók

Cowboy Bebop élőszereplős feldolgozásának minősége (és ebből adódó bukása) után eléggé tartunk a Netflix következő anime adaptációjától, de persze a remény hal meg utoljára, így akár még jó is lehet az Avatár: Az utolsó léghajlító. Maga a széria három évadot élt meg (2005-2008 között), és egy olyan világba kalauzol, amelyben az emberek képesek uralni a a négy elem (víz, föld, tűz, levegő) egyikét, kivételt képez viszont Aang, aki mindegyikkel rendkívül ügyesen bánik. Éppen ezért rá hárul a feladat, hogy egyensúlyt teremtsen, ami persze egyáltalán nem lesz könnyű, hiszen a Tűz Népe az egész világ meghódítására törekszik, ami azért messze áll a hőn áhított békétől. Az Albert Kim által jegyzett, jövőre érkező széria a Tudum során megkapta az első rövidke kedvcsinálóját, ami még annak is csak nehezen nevezhető, hiszen a négy elemen és a címen kívül nemigen mutat mást.

Persze nem csak ennyivel kellett beérniük a rajongóknak, hiszen érkezett néhány kép is, melyeken maguk a főszereplők láthatók –  Gordon Cormier (Aang), Kiawentiio (Katara), Ian Ousley (Sokka) és Dallas Liu (Zuko) is kapott egy jól beállított fotót. A nyolc epizódból álló széria egyébként már 2018 óta készül, így a sztori és a világ remélhetőleg kellően kidolgozott lesz (az anime miatt eléggé magasan van a léc), a szereplőgárdát pedig már korábban leleplezte a Netflix, a teljes listát ITT tudjátok megtekinteni.