Michael Pachter híres (hírhedt?) arról, hogy eszelősebbnél eszelősebb jóslatokkal sokkolja a játékipart. 2009-ben azt állította, hogy a jelenlegi az utolsó konzolgeneráció, 2010-ben pedig meg volt győződve a Wii HD bemutatkozásáról. Bár ezek az előrejelzések nem jöttek be, a jó öreg Michaelnek nem sikerült elvenni a kedvét. Most az új Xboxról beszélt, szerinte csak 99 dollárba fog kerülni a masina.



"Szerintem a Microsoft jó úton halad, a Sony pedig most is követi a saját vásárlóit, mert jól kiépült bázissal rendelkezik. Ez alatt az MS világuralomra tör. A konzoloknak többfunkciós eszközökké kell fejlődniük. Úgy vélem, az Xbox 720 lesz a tévéd és az interneted is. Nem kell majd okostévé, ha lesz Xbox 720-ad. Nem kell mellé semmi, nyílt architektúra lesz, sőt, az igazi trükk szerintem az lesz, hogy az új Xbox az összes képernyődre képes lesz tévéadást sugározni egyszerre. Természetesen Windows lesz rajta, mindegyik csatornát külön ablakban nézheted, és a SmartGlass segítségével fogod elosztani őket a képernyők között. Meg vagyok győződve róla, hogy az MS-nél most ezen dolgoznak. Abban is eléggé biztos vagyok, hogy az MS lepaktál a nagyobb kábelszolgáltatókkal, szóval a konzol olyan lesz, mint egy mai okostelefon. Szerintem előfizetéssel 99 dollárért haza lehet majd vinni."

Huh, ez már a bőséges előrejelzés, Mr. Pachter! Az MS persze nem reagált, és könnyű nevetni Michael szavain a régi fiaskók miatt, de ha visszaemlékszünk a médiabox-szerű, 2010-es Xbox 720-ra, valamint vetünk egy pillantást a még 360-hoz is kijövő SmartGlassra, észrevehetjük, hogy a fenti jóslatok igen szilárd talajon állnak. Kérdés persze, hogy az MS mennyire gondolkodik európai jelenlétben, hisz a mi kontinensünkön a jelenlegi szolgáltatások többsége sem érhető el.