• Az Assassin’s Creed Valhalla produkálta a legerősebb első hetet a széria történelmében
  • Valamint ez mutatta be a legerősebb rajtot PC-n a Ubisoft összes játéka közül
  • Mindezt nemrég egy sajtóközleményben árulták el a franciák

A modern, szerepjátékosabb irányba eltolt Assassin’s Creed játékokat lehet szeretni vagy gyűlölni, azt azonban nem tagadhatja le senki, hogy a széria újsodrú részei kifejezetten jól teljesítenek a pénztáraknál. És nem jelent kivételt ez alól a megállapítás alól az Assassin’s Creed Valhalla sem, sőt, épp ellenkezőleg: a Ubisoft friss sajtóközleménye szerint a vikinges játék rögtön két rekordot is megdöntött egy hét alatt.

A franciák közleménye alapján ugyanis az Assassin’s Creed Valhallából több fogyott a megjelenését követő első héten, mint akármelyik másik AC epizódból ennyi idő alatt, plusz azt is kiemelték, hogy a vikingek jobb rajtot vettek PC-n, mint bármi, amit a Ubisoft valaha kiadott erre a platformra. A fejlesztők természetesen megköszönték a játékosok bizalmát, egyben pedig emlékeztettek mindenkit, hogy megjelenés után is érkeznek majd friss tartalmak az Assassin’s Creed Valhallához.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!