• A következő rotációval átalakul a Hearthstone lapkészlete
  • Bemutatkozik a Classic játékmód is

Közeleg a Hearthstone szokásos tavaszi rotációja, amikor is a 2019-es kiegészítők átkerülnek a Wild módba. Idén azonban a szokásosnál jóval nagyobb változásokat fog hozni az új évad, a Blizzard ugyanis bejelentette, hogy jön a Core Set és a Classic formátum.

Core Set

A Standard formátum jelenlegi állandó alapját képező Basic és Classic kártyaszettek Legacy Set néven egyesítve átkerülnek a Wild módba, ettől kezdődően pedig az úgynevezett Core Set fogja alkotni az induló készletet, amely minden évben frissülni fog. Ebben összesen 235 kártya lesz, köztük 29 teljesen új lappal, míg a maradék korábbi kártyákból fog állni (a mostani Classic, Basic és Wild készletből egyaránt), hol változatlan, hogy megújult formában.

A Core Set lapjait nem kell majd kibontogatni: a class kártyák megnyitásához 10-es szintig kell eljutnunk az adott hőssel, 60-as összesített szintnél pedig a neutral lapokat is megkapjuk. A Golden verziókat az Achievement-rendszeren keresztül lehet majd megszerezni.

oriasi-atalakulason-megy-at-a-hearthstone-jon-a-core-set-es-a-classic-mod.jpg

Classic formátum

Ezzel párhuzamosan egy vadonatúj constructed játékmód is érkezik a Standard és a Wild mellé: ez nem más, mint a Classic, amely egészen 2014 júniusáig repít vissza bennünket. Ez a formátum olyan lesz, mintha az eredeti Hearthstone-t játszanánk, kiegészítők nélkül, ráadásul még a nerfek is vissza lesznek állítva, így minden lap pontosan azt fogja tudni, mint akkoriban.

Nagyvonalakban ennyit kell tudni a frissen bejelentett változásokról. A Blizzard bejegyzésében kicsit bővebben is olvashattok az újdonságokról, az igazi leleplezés azonban a jövő hét második felében, a február 19-én esedékes BlizzConline-on várható.