Először tavaly tavasszal röppent fel a pletyka, mely szerint az Overlorddal hírnevet szerző Triumph a neves, ám mindig is rétegjátékként kezelt Age of Wonders-sorozat harmadik részén dolgozik. Nos, ma megtörtént a hivatalos bejelentés, érkezik az Age of Wonders III, mely elvileg idén ősszel veszi be a PC-ket és a Maceket -- meg egyszer talán a tableteket is, bár ez még nem tisztázott.

A játékról azon túl, hogy a megszokott fantasykörítést használja, nem sokat tudunk, sőt, még a fő pénzforrás is titkos. A csapat szerint egy nagy és bőkezű támogató finanszírozza az egész projektet, kiadni azonban ők maguk, a fejlesztők fogják az Age of Wonders III-at, méghozzá Steamen és GOG-on keresztül. A Eurogamer szerint az Epic állhat a csapat mögött, de ez még csak spekuláció, idővel úgyis mindent megtudunk.

A játékmenet hasonlít a Total Warra és a Heroesra, sőt, olyan, mintha a kettőt összekeverték volna: adott egy nagy, körökre osztott világtérkép, melyen egy kötött hőssel mozoghatunk, s mikor csatákat vívunk, egy szintén körökre osztott felületre kerülünk. A kampány ennek megfelelően nehéz lesz és tartalmas, s persze kapunk multit is, igaz, ennek részletei nagyon homályosak.

A játék tehát készül, meg is jelenik még idén, és kaptunk egy klassz trailert is hozzá. Hajrá, Triumph, várjuk szeretettel a csodák új korát!