• Már 70 millió felett van a Rainbow Six Siege-játékosok száma
  • Az elmúlt két évben 25 millióan csatlakoztak a közösséghez

2015-ös megjelenésekor bizonyára kevesen sejtették, hogy a Rainbow Six Siege lesz a Ubisoft következő aranytojást tojó tyúkja – már csak azért sem, mert az első reakciók közel sem voltak egyöntetűen pozitívak. A folyamatos támogatás, a rengeteg frissítés és új tartalom azonban megtette a hatását, a Siege ugyanis a mai napig remekül fogy, aminek köszönhetően most elért egy újabb fontos mérföldkövet.

A friss üzleti jelentéssel párhuzamosan a kiadó bejelentette, hogy sikeresen átlépték a 70 milliós eladást. A 30 millió játékost 2018 márciusában, a 45 milliót pedig 2019 márciusában érte el a játék, azóta pedig kevesebb mint két év alatt további 25 millió felhasználó csatlakozott a közösséghez, így nem meglepő, hogy a Ubisoft továbbra is hosszú távban gondolkodik a Siege kapcsán – ezért is jelent meg PS5 és Xbox Series platformokra is.