Kár volna kiszínezni: vége a konzolok hetedik generációjának. Az Xbox 360, a PlayStation 3 és a Wii jó ideig velünk volt, sőt egy kicsit még túl sokat is élvezhettük e gépek társaságát. Számottevő esemény már nem várható velük kapcsolatban; kifutó modellekről van szó, melyek jelentősége rohamosan csökken. A Sony már bejelentette az utódot, a Nintendo piacra dobta az új konzolját, a Microsoft pedig záros határidőn belül bemutatja a saját üdvöskéjét. Innentől kezdve ezeken lesz a hangsúly, s noha a jelenlegi gépekre még jönnek új játékok, a napjaik könyörtelenül meg vannak számlálva, így úgy gondoltam, hogy ideje búcsút inteni nekik. A Top 5 rovat keretében ezért most az elkövetkezendő két hétben ennek a ciklusnak a legjobb és legrosszabb eseményeivel foglalkozok, majd várva az új generációt, az eddigi tapasztalatok és pletykák fényében elmélkedek egy kicsit arról, hogy mit kell hozniuk az újoncoknak a siker érdekében. Lássunk is neki, először a csalódást jelentő momentumokkal.
5. Végtelen számú letölthető tartalom
Azt hiszem, sokunkban élénken él még annak az időnek az emléke, mikor a bővítmények nem jelentettek egyet pár dolláros lópáncéllal, vagy egy zsebpiszoknyi pályacsomaggal. Annak idején, ha kiegészítőkről beszéltünk, elsősorban egy lemezes tartalom jutott az eszünkbe, ami valódi értékkel egészítette ki a játékot. Ezek új történetet, karaktereket, helyszíneket és még egy sor egyebet hoztak ésszerű áron -- persze kissé idealizáltan tekintek vissza az igazi expanziók korára, de kétségtelen, hogy ebből a szempontból régen jobb volt az élet.
A DLC szó manapság összeforrt az egyszerű, tényleg csak minimális újdonságot hozó csomagokkal; pár pálya, esetleg egy-két fegyver, ha pedig versenyjátékról van szó, akkor néhány autó jelenti a bővítményt, mindezért pedig 10 dollár körüli árat kérnek a kiadók, nem egyszer úgy, hogy a DLC már a legyártás óta ott van a lemezeken. Természetesen nem kötelező ezeket megvenni, s szíve ügye annak, aki hűségesen támogatja a csapatokat ezek vásárlásával, de mégiscsak jobb volna ha több igazi kiegészítővel találkoznánk -- ám nem valószínű, hogy újra felvirradna ez a korszak.
Ebben a generációban a szélesebb körben elterjedt internetnek és az új online szolgáltatásoknak köszönhetően előretörtek a letölthető tartalmak, mégpedig nagyon jó okból. Ezzel könnyedén lehet fenntartani az érdeklődést az adott program iránt, elodázva azt a rettegett napot, mikor a felhasználó becseréli a játékát, másrészt pedig megint csak anyagias oldalról megközelítve maximalizálni lehet az egy játékból befolyt bevételt. Nyilván nem azt mondom, hogy minden DLC haszontalan, távol álljon ez tőlem, és azt sem mondom, hogy az összes kiadó egy kapzsi szemétláda, de tudni kell, hogy nem jóindulatból, meg hasra pusziért dolgoznak, a számok ugyanis azt mutatják, hogy az emberek veszik a letölthető tartalmakat, legalább olyannyira vagy talán még jobban, mint annak idején a lemezes expanziókat.
A Bethesda áprilisi tréfája volt, hogy minden letölthető tartamalmát leárazta jelentős összeggel, de a híres lópáncélhoz máig nem volt akció.
4. A Nintendo az előző generációban ragadt
A Nintendo mindig is arról volt híres, hogy a saját útját járta, s nem nagyon törődött a játékipar szélesebb trendjeivel, az igazság pedig az, hogy nem is nagyon kell a fősodort követnie. A japán cégnek megvan a stabil játékfelhozatala, s az ehhez mérhetően jó kreatív csapatai, amelyek évről évre, generációról generációra megbízhatóan szállítják a sikeres játékokat, amik nem csak tömegeket mozgatnak meg, hanem előrébb lendítik az adott konzol eladásait -- az már csak mellékes, hogy a külsős cégek termékei hagyományosan nem nagyon tudnak labdába rúgni a nagy N gépein, a saját licencek ugyanis fenntartják a hajót.
Probléma csak az, hogy hosszú távon ezt a bezárkózottságot nem lehet tartani, s a Wii U-val erre rá is jött a cég, erősen nyitva a nyugati csapatok felé, ám az előd még görcsösen követte a régi üzletpolitikát. Szinte mindenki azt várta, hogy a Nintendo egy modern, a konkurenciával a nyers erős terén egyenrangú konzollal fog előrukkolni, ám a Wii-nek a jelenlegi generációban sztenderddé vált 720p felbontás is komoly gondokat okoz (játékok futtatására értve elsősorban), s ez magával vonta azt is, hogy a látványvilág élesen elmaradt az Xbox 360-on és PlayStation 3-on megtapasztaltaktól. De nem csak technikai viszonylatban, hanem a hálózati képességek terén is az előző generációban ragadt a Nintendo az esetlen, kényelmetlen barátkódjaival, és a limitált online tartalomszolgáltatásával.
A történet teljességéhez azonban hozzátartozik, hogy a Wii nem volt teljességgel baklövés. A gyenge hardver ellenére milliók megvették a konzolt, részben a már jól bejáratott sorozatok hívószavára, de legfőképpen azért, hogy csodájára jártak a mozgásérzékelős perifériának, ami új utat törve a játékipar számára innovációt hozott abban, hogyan játszunk. A Wii tehát ékes példája a Nintendo önfejűségének, hiszen nem törődve a technikai kívánalmakkal, az innovációt helyezték előtérbe, s noha ez az eladásokon valóban nagyot dobott, a hardcore piac és köztük tovább mélyült a szakadék, amit csak most próbálnak áthidalni az új és erősebb konzoljukkal.
A Wii mozgásérzékelőjéhez hasonló perifériát mindkét rivális kiadott: a Sony szinte semmit sem változtatott a technológián a Move-val, miközben a Microsoft már innovatívabb volt a teljes test mozgását követő Kinecttel.
3. A PlayStation Network-fiaskó
2012. április 17-én, illetve 19-én ismeretlen elkövetők feltörték a PlayStation Network és a Qriocity rendszerét, ellopva nagyjából 77 millió regisztrált tag személyes adatait. A Sony csak április 20-án kapcsolta le a PSN-t, s egészen május 4-ig várt azzal, hogy elismerjék: igen, valóban feltörték az adatbázisunkat, s milliónyi ember információi kerültek ezzel rossz kezekbe. Az eset az egyik legnagyobb és legrosszabbul kezelt biztonságtechnikai kudarcként vonult be a játékipar történelemkönyvébe, melyre még sokáig emlékezni fogunk.
Már a feltörés első óráit is rosszul kezelte a Sony, hiszen ahelyett, hogy azonnal értesítette volna a felhasználóikat arról, hogy bankkártya adataik veszélybe kerültek, egy teljes napig nem tett semmi lényegit, s miután leállította a szervereket, közel két hétig várt a figyelmeztetéssel. Ez azt vonta magával, hogy a játékosok teljesen jogosan felháborodtak, de még fontosabb, hogy az Egyesült Államok szenátusa behívta a Sonyt pár kínos kérdésre, az pedig már csak hab a tortán, hogy hetekig ez volt a világ számítástechnikai sajtójának középpontjában.
A szerverek május 4-től május 15-ig teljességgel elérhetetlenek voltak, majd fokozatosan május második felére már minden újra működött megerősített védelemmel, ami nagyon rá is fért az adatbázisra, ugyanis a felhasználói adatok egy része nem volt tikosítva, egyszerűen egy szövegfájlban tárolták. A teljes fiaskó a Sonynak 171 millió dollárjába került, ez viszont aprópénznek számít a cég megcsorbult renoméjához képest, amit sűrű bocsánatkéréssel, ingyenes játékokkal, valamint fejenként egymillió dolláros személyazonosság-védelemmel próbáltak helyreállítani.
Némileg a Sony mentségére szól, hogy nem csak a PSN volt az egyetlen áldozat, tavaly nyáron ugyanis a hackerek több nagyobb cég szervereit is sikeresen feltörték.
2. Hosszúra nyúlt életciklus
A konzolok szám szerint hetedik generációja 2005 végén kezdődött meg hivatalosan az Xbox 360 megjelenésével, majd teljes gőzzel 2006-ban indult el, mikor befutott a PlayStation 3 és a Nintendo Wii. Ekkor még senki sem sejtette, hogy milyen hosszú ideig kell együtt élnünk az új gépekkel, az eddigi trend ugyanis azt diktálta, hogy nagyjából ötévente jönnek a friss hardverek -- a 2005-ös start óta azonban lassan nyolc év telt el. Ez nagyon hosszú időnek számít a hardverpiacon, hiszen az, ami az előző évtized derekán még erős és sok lehetőséget rejtő komponens volt, az mostanra már őskövületnek számít, ami hátráltatja az fejlődést.
Észrevehető, hogy az elmúlt két-három évben egyre csak fokozódott a vágy arra, hogy végre megérkezzenek a következő generációs konzolok. A vásárlók valami frisset, újat akarnak látni, de főleg erősebb hardvert, ami a látvány és a játékmenetbeli lehetőségek terén túlmutat a most kapható játékokon. Nem titok, hogy elértük az Xbox 360 és a PlayStation 3 teljesítőképességének csúcsát, ahol jelentős változást már nem tapasztalhatunk, csak apróbb finomításokat. Nem csoda, hogy a fejlesztők már évek óta morcosak, amiért ilyen sokáig a nyakukon maradtak a régi gépek: egyrészt azért, mert az egyre szűkebb technikai korlátok közé kell szorítani az elképzeléseiket, másrészt pedig azért, mert multiplatform címek esetén a PC-s grafikát is visszahúzzák az öreg konzolok.
A kérdés tehát adott: akkor miért nem történt még meg a váltás? Nos, a válasz, mint oly sok minden esetében, üzleti okokra vezethető vissza. Az új generációban az egekbe szöktek a fejlesztési költségek, nem ritkán a több tíz millió dollárt meghaladva, ez pedig rizikó. „Mi van, ha nem elég jó a játék? Mi van, ha nem hozza vissza a pénzt?” -- ilyen és ehhez hasonló kérdések okozzák az álmatlan éjszakákat a befektetők, a kiadók és a fejlesztők számára, így igazán senkinek sem hiányzik még egy rizikófaktor egy új és ismeretlen konzol képében, melyre ki tudja, milyen fejleszteni. Ha sok millió dollár forog kockán, kétszer is meggondolja az ember a következő lépését, így inkább maradtak egy darabig a régi konzolok, minimalizálva az esetleges veszteségeket. Persze egy bizonyos pontot elérve már muszáj kockáztatni, valamint hallgatni kell az elégedetlenkedő játékosokra is, akik új gépeket várnak. De hogy lehet mindenki elégedett? Úgy, ha az új gépek felépítése, architektúrája PC-közeli, ezzel megkönnyítve a fejlesztők dolgát, a komponensek pedig elég erősek ahhoz, hogy jobb, szebb és részletesebb játékokat kapjunk. Mindenki nyer.
A PlayStation 4 esetében már biztos, s a pletykák szerint az Xbox 360 utódjában is hasonló hardverelemeket találunk.
1. Red Ring of Death
A hatodik konzolgeneráció egyértelmű győztese a Sony volt a PlayStation 2-vel, mely gyakorlatilag egyeduralkodóként fölözte le a legjobb játékokat és vonzotta magához a legtöbb játékost. Nem volt egy másik gép sem, ami meg tudta volna közelíteni a PlayStation 2 sikereit, egyrészt ugye azért, mert a Nintendo már akkor is a saját útját járta, másrészt pedig a Microsoft újoncként még csak megvetette a lábát a konzoliparban, nagyot durrantani nem igazán tudott. Ezen akart mindenképpen változtatni a Microsoft, így azt látták a legjobb megoldásnak, ha alaposan megelőzve a Sonyt, minél hamarabb kiadják a következő generációs konzoljukat, az Xbox 360-at -- ám mint tudjuk, a sietség ritkán vezet jóra.
Valóban a Microsoft rukkolt elő az első következő generációs konzollal, nagyjából egy kerek esztendővel megelőzve mindkét riválisát, ám ennek a gyorsaságnak nagy ára volt: a kezdeti Xbox 360-ok csapnivalóan rosszul voltak megépítve, s ezen nincs is mit szépíteni. Aki a premierkor vette meg a gépet, az előbb-utóbb (de inkább előbb) szembetalálta magát a rettegett Red Ring of Death jelenségével, ami az általános hardverhiba, illetve annak a jele, hogy mehet a szervizbe szeretett masinánk -- persze csak akkor, ha a jótállás még áll, különben vehettünk egy másik gépet.
A Microsoft hivatalosan sosem kommentálta, hogy mi okozta az RROD gyakoriságát, de a különböző interjúkból, nyomozásokból és kiszivárgott információkból körvonalazódott, hogy a hibák mögött a kevés tesztelés, a rossz tervezés, a gyenge minőségű alkatrészek, és a gyártás körüli problémák összessége áll. A cég szerint a meghibásodás rátája bőven a megengedett 3-5%-on belül mozogott, ám egyes források arról számoltak be, hogy egy korai sorozat 68%-a hibásan gördült le a futószalagról, illetve a SquareTrade felmérései szerint 2008-ban még a gépek 1/6-a beadta a kulcsot. Szerencsére a frissebb, jobban megtervezett modellek már jóval kevesebb alkalommal kerültek szervizbe, s mostanra már elenyésző azon konzoltulajdonosok száma, akiknek a Red Ring of Death jelenségével kell bajlódnia, ám a bizalom alaposan megingott, s a Microsoft nem eshet hasonló hibába az új konzol esetében.
A meghibásodások fő oka az volt, hogy a grafikusmag magas hőmérsékleten egyszerűen kijött a foglalatából.
Ezek voltak tehát a rossz dolgok a hetedik generációval kapcsolatban, de voltak bőven jó pillanatok is, melyekre a jövő héten fogok kitérni. Addig is kíváncsi vagyok arra, hogy nektek mi a véleményetek erről az egészről: neked mi nem tetszett ezekkel a gépekkel kapcsolatban?
