Pár hét, és videojáték válik minden idők egyik legjobb társasából

A Gloomhaven videojátékos adaptációja után a Frosthaven is a digitális térbe költözik.

Szerencsére már rég nem kell magyaráznunk senkinek, hogy az Activity, Monopoly és UNO triójában nem merül ki a társasjátékok világa – a mostanában hatalmas reneszánszát élő zsáner néha olyan összetett, izgalmas és tartalmas játékokat termel ki magából, hogy attól a gyakorlott gamereknek is tátva marad a szája. Az igazán keményvonalas társasozók közt pedig aligha lehet ismeretlen a Gloomhaven, Isaac Childres kiváló fantasy játéka, ami a mély komplexitása és őrülten változatos, tartalmas játékmenete ellenére is játszva tanítja meg az újdonsült kalandorait. A többszörösen díjnyertes társasjáték pedig a virtuális térben is sikerrel honosodott meg, az ugyanezen a címen elérhető feldolgozásának hála, ezzel pedig közel sincs vége, hiszen hamarosan a Gloomhaven hasonlóan kiváló örököse, a Frosthaven is megkapja a maga videojátékos mását.

A július 31-én rajtoló korai hozzáféréses verzió még koránt sem a végleges tartalmat tükrözi, hiszen a fejlesztők szerint a teljes megjelenésre várható kontent csupán egyharmada érkezik most a hónap végén. Azonban már ez is egészen masszív mennyiséget jelent, hiszen kapásból elérhető lesz 6 karakterosztály (Banner Spear, Boneshaper, Drifter, Geminate, Blinkblade és Deathwalker), plusz két további feloldható, 35 főküldetés és a feltérképezhető nyílt világ. Ezek mellett a játék teljes városépítős szekciója is elérhető lesz, hiszen a Gloomhavennel ellentétben a Frosthaven egyik fő újítását az Outpost jelentette, amelyet küldetésről küldetésre virágoztathattunk fel, ezzel számos újdonságot feloldva. A játékot természetesen nemcsak egyedül, de ketten, hárman vagy négyen is játszhatjuk online.

A Steamre érkező korai hozzáféréses verzió tehát a hónap legvégén, július 31-én érkezik majd meg, az ára pedig 39,99 dollár lesz. A teljes kiadás még nem kapott megjelenési dátumot.

Borítókép forrása: Snapshot Games