• Új trailert kapott a Paranoid
  • A játék az Agony mögött álló Madmind Studio túlélőhorrorja
  • Nyakon öntve elborult ellenfelekkel, brutális közelharccal és némi droggal

Nagyon úgy néz ki, hogy az Agony mögött álló Madmind Studio emberei nem igazán tétlenkednek még ebben a nagy melegben sem. A fejlesztők hónap elején mutatták be Succubus című játékuk első trailerét, mely rögtön 18-as karikásra sikeredett, most pedig Paranoid című projektjükhöz is kiadtak egy körülbelül kétperces, elég szürreális és enyhén szólva is nyomasztó videót.

paranoid-02.jpg

A játék maga egy túlélőhorror lesz, melyben a 31 éves Patrick Calman bőrébe bújhatunk, akinek a szülei meghaltak, a nővére pedig eltűnt. Ez már önmagában is elég nyomasztó lenne, azonban egyszer csak a nővér hazatelefonál 13 év után, és bejelenti, hogy hazatér. Patricknak pedig ezek után nincs más választása, egyszerűen muszáj kinyomoznia a telefonhívás mögötti igazságot, akkor is, ha ez az ép elméjébe kerül.

paranoid-01.jpg

A Paranoid a készítők ígérete szerint egy mély sztorival megáldott alkotás lesz, mely keveri a pszichológiai horrort a harccal és a túléléssel. Ehhez kapunk majd realisztikus grafikát, félelmetes ellenfeleket, bruális közelharcot és még drogokat is. Hogy mindez hogy fog kinézni végül, az persze egyelőre jó kérdés, mindenesetre a trailer azért elég bíztató képet fest a Paranoidról.