Roppant mozgalmas márciuson vagyunk túl, hiszen nemcsak a AAA-kategóriás videojáték-ipar tért magához a hosszúra nyúlt éveleji kómából, de az előzetesek szezonja is beindult, illetve az esportok szerelmesei is egyre látványosabb és izgalmasabb eseményeket látogathatnak meg – igen, mostanság akár itthon is. Ennyi fejleményt nehéz beleszuszakolni egyetlen újságba, mi mégis megpróbáltuk, az eredmény pedig az áprilisi PC Guru lett, amely 7 előzetessel és 20 teszttel vár benneteket, nem beszélve a tematikus rovatokról, melyekből ezúttal is bőven kijut majd.

Kezdjük a tavasz legnagyobb durranásának számító Far Cry 5-tel, mely nemcsak a borítónkat díszíti, hanem tesztet is közöltünk róla az újságban, méghozzá négy teljes oldalon – ebben nemcsak arra térünk ki, hogy mely területeken fejlődött vagy lépett hátra a sorozat, hanem az ötödik rész nagy újdonságaként beharangozott kooperatív játékmódot is alaposan körbejárjuk.

Aztán, még mindig a nagy durranásoknál maradva, ezúttal PC-re is megjelent a Ni No Kuni II: Revenant Kingdom, melynek első, konzolos epizódját egy minden fronton szép és kedves szerepjáték követte. A játékhoz nem szükséges az első felvonás ismerete, így a steames játékosok is teljesen nyugodtan ugorhatnak fejest abba a csodálatos mesevilágba, amiről szintén négy oldalban számolunk be nektek. De kiemelést érdemel a Warhammer: Vermintide 2, a Ghost of a Tale, illetve a Final Fantasy XV: Windows Edition is – ugye, hogy erős hónap van mögöttünk?

PC Guru 1804

Aztán, még mindig a nagy durranásoknál maradva, ezúttal PC-re is megjelent a Ni No Kuni II: Revenant Kingdom, melynek első, konzolos epizódját egy minden fronton szép és kedves szerepjáték követte. A játékhoz nem szükséges az első felvonás ismerete, így a steames játékosok is teljesen nyugodtan ugorhatnak fejest abba a csodálatos mesevilágba, amiről szintén négy oldalban számolunk be nektek. De kiemelést érdemel a Warhammer: Vermintide 2, a Ghost of a Tale, illetve a Final Fantasy XV: Windows Edition is – ugye, hogy erős hónap van mögöttünk?

A tesztekről az előzetesekre nyergelve elmerültünk az első világháborút mechákkal megfűszerező, jövőre megjelenő Iron Harvestben, megnéztük, mit tud a kilencvenesévek shootereit megidézni kívánó Hellbound, valamint tettünk pár kört a multiplayer-forradalmat ígérő Hunt: Showdownban is, amely a Crytek minden bizonnyal sorsdöntő próbálkozása, egyelőre Early Access-vonalon.

Ami a rovatokat és egyéb érdekességeket illeti, hó elején kilátogattunk a katowicei Intel Extreme Mastersre, ami a régi – és a világ – egyik legnagyobb, legszínvonalasabb esport eseménye, és amiről négy oldalas elemzést és beszámolót olvashattok az áprilisi PC Guruban. Ezen felül exkluzív interjút készítettünk a Blizzarddal, amelynek témája a Hearthstone közelgő kiegészítője volt, és hát a Láthatatlan hősök is visszatért, méghozzá egy, a szokottól eltérő értelemben „láthatatlan” főszereplővel: Ted Morrisszal, a megboldogult, ámde szépemlékű Westwood Stuidos egykori munkatársával olvashattok interjút. És akkor ott van még a hardverrovat is, amiben ezúttal egy gamer-PC megépítését mutatjuk be lépésről-lépésre, sőt a vadiúj Samsung Galaxy S9+-t is leteszteljük. A teljes tartalmat egyébként itt olvashatjátok el.

Áprilisi teljes játék: Superhot

Nem sok olyan FPS-játék létezik, mint a lövöldözést időmanipulációhoz, ezzel együtt pedig komoly logikai és stratégiai érzékhez kötő Superhot: a megannyi díjat besöprő, 2016-ban megjelent, eredetileg Kickstarter-finanszírozással indult játék mind a shooterek rajongói, mint a műfajtól eddig idegenkedő játékosok számára kellemes órákkal kecsegtet, ehhez pedig nem kell mást tennetek, mint megvásárolni az áprilisi PC Gurut, beváltani a benne található kódot itt, a weboldalunkon (lásd alant!), majd az így nyert Steam-kódot beaktiválni a Valve rendszerében! További részletekért erre tessék!

KÓDBEVÁLTÁS

A tartalomjegyzéknél lévő matricán található matricára nyomtatott kódsorokat nem a Steamen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni matricán található kódot, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, amit már beválthattok a Valve áruházában.

A matricán található kódot csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csakóvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!