Régi hagyománya van már annak, hogy a Destiny megszállott rajongói kényszeresen szedik ízekre a játék állományait minden egyes frissítés után, keresve a nyomokat arra, hogy vajon mire készülhet a csapat. Sok információ került elő ilyen úton, és noha ezek egy része idővel hamisnak bizonyult, volt, amit idő előtt sikerült felszínre hozni.

Ilyen részlet volt az, hogy a Bungie lehetővé fogja tenni, hogy pénz ellenében lépjünk szintet.

Az opcióra még októberben derült fényt, és a Bungie azonnal cáfolt, mondván, csak a programban felejtett kódsorokról van szó, olyan funkcióról, amit végül elvetettek. Más szóval nyugodjon meg mindenki, csak a kozmetikai elemeket lehet vásárolni, erre most mégis itt vannak azok a csomagok, amikkel pár gombnyomással 25-ös szinten találhatjuk magunkat, közben pedig felturbózhatjuk a subclassunkat, illetve meggyorsíthatjuk a fegyverünk fejlődését.

destiny-booster.jpg

Kasztonként egy-egy ilyen csomag várja az érdeklődőket, azonban nem olcsó mulatságról beszélünk, darabja ugyanis 8990 forintba kerül, a vicc pedig az, hogy ezzel még csak nem is maximumra tornázzuk a karakterünket, a jelenlegi szintlimit ugyanis 40. Ehhez aztán hozzájön az, hogy a Bungie alig pár hónapja, azt mondta: nem lesz ilyen opció. Így aztán elég nagy pofonnak érződik a fű alatt bemutatott boosterek jelenléte.

A rajongók érthető módon nem örülnek, a legnagyobb probléma pedig az árazás. A többség nevetségesen soknak tartja a vételárat, ami közel fele annak, amit a teljes játékért fizetni kell, akció esetén pedig akár ugyanannyiba is kerülhet ez az egyszerű booster, mint maga a program. Sokan csalódtak a Bungie-ban, amiért megszegték a szavukat, de még többen inkább az Activision okolják; úgy vélik, a kiadó keze van ebben.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!