Emlékeztek még, amikor azt írtuk, hogy a Planetary Annihilation megjelenése decemberben lehet esedékes? Ugye milyen jó volt arról fantáziálni, hogy a karácsonyfa fényében űrarmadánkkal egész bolygókat roppanthatunk össze, miközben finom bejglit majszolunk és hallgatjuk a "Mennyből az angyal"-t? Nos, az álmoknak vége, a remény szertefoszlott: a fejlesztésért felelős Uber Entertainment hivalossá tette, hogy a játék megjelenési dátuma "When it's done!", azaz "majd ha kész" -- ez pedig az id Software és a 3DRealms által szintén gyakran használt mottó hátterét ismerve nem sok jót jelent.

A készítők weboldalán arról tájékoztatták a rajongókat, hogy a játék munkálatait nem szeretnék elsietni, mert csak teljesen jó minőségű alkotást hajlandók kiadni a kezük közül -- olyat, ami rászolgál az "új generációs RTS" címkére. A játék az Uber szerint legkorábban 2014 elején lehet kész, de ez nem ígéret, csak afféle becslés. Ha úgy látják, hogy jobb eltolni, minden további nélkül halasztanak a megjelenésen.

Jómagam egyébként szerencsés vagyok, ugyanis játszhattam a bétaverzióval, amit ráadásul folyamatosan frissít az Uber Entertainment. Bár a megjelenés előtti verziónak vannak (azaz voltak) gyermekbetegségei, már két hónappal ezelőtt is döbbenetesen jó játéknak tűnt, amire érdemes várni. Egyébként a bétát bárki kipróbálhatja, aki fizet egy "kis" pénzt a Steam rendszerében.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!