• 15 főt tartóztattak le a hatóságok együttműködve a Playerunknown’s Battlegrounds fejlesztőivel
  • A gyanúsítottak egyrészt csaltak, másrészt pedig árulták is ezeket a programokat
  • Valamint az általuk kínált szoftverek egy része kártékony programokat is tartalmazott
  • Jelenleg 5,1 millió dollárra büntették meg őket

A Playerunknown’s Battlegrounds fejlesztői komolyan veszik a csalást. Hogy mennyire, azt már láthattuk idén év elején, amikor a kínai hatóságok a Tencenttel együttműködve 120 hackert állítottak elő, most pedig újabb 15 csalót ért utol a törvény keze. Hogy hol történtek az újabb letartóztatások, azt nem tudni, de a felhasználónevek alapján esélyesnek tűnik, hogy kínai gyanúsítottakról beszélhetünk.

A vádak szerint a 15 játékos nem csak maga használta a csalásokat, hanem azokat elő is állította, valamint másoknak is értékesítette. Külön érdekesség, hogy néhány általuk forgalmazott szoftverben rosszindulatú programokat is találtak, melyek segítségével hozzáférhettek a csalást telepítő személy adataihoz is. Ennek alapján valószínűsíthető, hogy a letartóztatásokra inkább a rosszindulatú programok, semmint a PUBG-ben való ügyeskedés miatt került sor. A hatóságok jelenleg is vizsgálják az ügyet, az eddigiek alapján a gyanúsítottakra 5,1 millió dolláros bírság lett kiszabva.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!