• Állítólag három éve készül az új Crash Bandicoot-játék
  • Hamarosan be is fogják mutatni

Az most már biztos, hogy mobilra érkezik egy új Crash Bandicoot, hiszen a King egyes régiókban már teszteli a játékot, közben viszont ott vannak a viszonylag régóta élő pletykák a következő nagygépes epizódról is, melyről nemrég újabb híresztelések érkeztek.

pletyka-ps5-nyitocimkent-jon-az-uj-crash-bandicoot.jpg

A forrás ezúttal egy Guru néven futó portugál újságíró, aki belsős forrásokra hivatkozva nemrégiben azt állította, hogy a szóban forgó játék már három éve készül. Vagyis nem sokkal a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy megjelenése előtt kezdhették el a fejlesztést, ami azt feltételezi, hogy az Activision igencsak bízott a végül óriási piaci sikernek bizonyuló remake-trilógiában, és ezáltal a franchise feltámasztásában.

Guru szerint a játék a PS5 premierjével párhuzamosan fog megjelenni, méghozzá (vélhetően időleges) exkluzivitással, akárcsak az N. Sane Trilogy esetében, a leleplezésére pedig nem kell sokat várni, hamarosan erre is sor kerül szerinte. Ha igazak a leírtak, akkor ez a közeljövő jó eséllyel a májusra pletykált PS5-bemutatót jelentheti.