Az már jó ideje tény volt, hogy a produceri teendőket a történetbe azonnal beleszerető Jerry "minden robban" Bruckheimer vállalja, a rendezéssel pedig a Harry Potter negyedik részével számomra kissé leszerepelt Mike Newell lesz megbízva - miután Michael Bay úgy döntött, egy másik (jó eséllyel a Transformers-folytatás) produkció fontosabb számára -, és az sem nagyon volt titok, hogy a Disney stúdió vette szárnyai alá az egész hóbelevancot. Ami eddig kérdés volt, az az, hogy ki játssza majd a főszerepet, illetve, hogy hol kezdik a forgatást - na, ebből a kettőből egy derült ki biztosra, az, hogy a kurblimanok júliustól fognak bele a munka valós színészeket igénylő részeibe, Marokkóban. Az interneten ugyanis több portálon is felbukkant az a (megjegyzem alássan, előzetes becsléseinkkel maximálisan megegyező) pletyka, hogy a herceg szerepét végül Legolasra, vagyis Orlando Bloomra bízták, azonban az egyik filmekkel foglalkozó oldal magát a Disnyet kereste fel, akik tagadták, hogy "bármit is aláírtak volna" a mostanság minden kalandfilmben kötelező kellékként megjelenő színésszel. Ez két dolgot jelenthet: vagy maradnak az eredeti tervek, és az 1987-es születésű Zac Efron (a High Scool musical... sztárja) fog ugrabugrálni jó eséllyel metálzenére, vagy pedig Orlando ügynökével már lebeszélték a részleteket, csak még tinta nem került a papírra. Amint újabb információk látnak napvilágot, szirénázunk, ezt a projektet ugyanis a PGO szerkesztősége is árgus szemekkel figyeli...