Prototype és Dead Island honlapAz akciójátékok műfaja mindig is egy közkedvelt célpont volt a fejlesztők és a kiadók számára egyaránt, hiszen egy viszonylag könnyen eladható/megetethető (bár minden kétséget kizáróan a minőség helyet sokszor a mennyiség a jellemzőbb) stílussal van dolgunk. A Prototype már picit könnyedébben kiemelhető a veszendőség tengeréből, hiszen korántsem egy átlagos program lesz. Van benne persze jó pár koppintás (Hulk-féle törés-zúzás, Prince of Persiába illő játékmenet, stb.), ám mindezen elemeket összepasszírozva még így is hívogató számunkra. A Dead Island talán már kevésbé egyedi, már amit eddig tudunk róla. Ezen FPS-ben főhősünk egy kegyetlen szigetre érkezik, hogy megtalálja eltűnt feleségét. Az út során számtalan förtelmes zombival fogunk találkozni, s minden áldott nap küzdenünk kell a túlélésért - no meg megfelelő mennyiségű munícióval és egyéb nélkülözhetetlen dolgokkal kell ellátnunk saját magunkat.

Prototype és Dead Island honlapPárban szép az élet, tartja a bölcs(?) mondás, s jelen cikkünkre minden kétséget kizáróan illik ez az optimista kijelentés. Ugyanis rögtön két frissen indított honlappal is megáldott minket a sors - vagy inkább a fejlesztők és dizájnerek? -, így a Prototype és a Dead Island is megnyitotta kapuit az interneten, hivatalos webszájt formájában.


Prototype kapu