A PS Plus előfizetők ebben a hónapban is három játékot csaphatnak hozzá a könyvtárukhoz. Cím szerint az Operation: Tangót PS5-re, PS4-re pedig a Virtua Fighter 5: Ultimate Showdown-t és jelenlegi ajánlók tárgyát, a tavaly megjelent Star Wars Squadrons-t.

A Star Wars játékok között régi múltra tekintenek vissza a szimulátorok, ráadásul ezek elég széles palettán mozogtak. Míg az X-Wing Alliance egy komolyabb, összetetteb program volt, addig a Rogue Squadron az arcade vonalat követte. És bizony sokan szerették az egyik vagy a másik végletet, ahogy olyanok is akadtak szép számmal, akik mindkettőt élvezték. Éppen ezért szomorú, hogy hosszú-hosszú évekig nem bővült a paletta.

Aztán tavaly megérkezett a Star Wars Squadrons, amivel az EA Motive nem csak visszahozta a zsánert a Star Wars játékok közé, de egyúttal megpróbált egyensúlyozni a fent említett két véglet között. A vállalkozás bár lehetetlennek tűnt, a csapatnak mégis sikerült véghezvinnie.

A történet A Jedi visszatér után játszódik. A Birodalom már összeomlóban van, az új Köztársaság megszületőben, közben tovább folyik a polgárháború. Mi pedig mindkét oldalon részt vehetünk benne. A Rae Sloan irányítása alatt álló Vanguard-osztagot erősíthetjük a Birodalom színeiben, míg a Titán-osztag egykori Lázadókból verbuválódott.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Természetesen a klasszikus filmekből az összes ikonikus űrhajót berepülhetjük az X-szárnyútól a TIE Interceptorig. De azok se keseredjenek el, akik az új mozikból is szeretnének látni valamit, számukra itt az U-szárnyú és a TIE Reaper a Zsivány Egyesből. Sőt a decemberi DLC-nek hála a B-szárnyú és a TIE Defender pilótafülkéjébe is beleugorhatunk. És minden masina teljesen testre szabható a fegyverzettől a színezésig.

A Star Wars Squadrons egyjátékos módjában 16 változatos küldetésben vehetünk részt, emellett ott a multiplayer, ami két játékmódban (Dogfight, Fleet Battles) kínál 5-5 játékosnak összecsapást. Az előbbi lényegében egy csillagközi team deathmatch, és az a csapat nyer, ami először tud 30 lelövést produkálni, míg az utóbbiban az ötfős csapatnak az a célja, hogy megsemmisítse az MI vagy más játékosok által irányított ellenfél zászlóshajóját.

Mindehhez autentikus Star Wars hangulat és látvány társul, amit ráadásul VR-ban is élvezhetünk, hiszen a játék támogatja a PS VR-t. Ez pedig, hogy úgy mondjam, teljesen új dimenzióba helyezi a játékot.

Mindent összevetve a Star Wars Squadrons egy remek játék, ami szórakoztatóan idézi meg a nagy elődöket. Nem lett klasszikus, se hivatkozási alap, de arra mindenképpen jó, hogy 9-10 órára lekössön minket, illetve, ha a többjátékos módban is belekóstolnánk, akkor még több időt elüthetünk vele.