• December 16-án véget ér a PUBG kilencedik szezonja
  • Ezzel együtt pedig Paramo is kikerül a játékból
  • Minderre a fejlesztők hívták fel a játékosok figyelmét

A PUBG készítői nemrég Twitteren jelezték mindenkinek, hogy már csak pár hét, és vége a kilencedik szezonnak, ezzel együtt pedig a szezonnal szinkronban érkező új pálya, Paramo, is kikerül majd a játékból. A tervek szerint minderre december 16-án kerül majd sor, azaz nagyjából két hetünk van még meghódítani a térképet, mielőtt az távozik.

pubg-paramo-promo-01.jpg

Apró érdekesség, hogy Paramo volt a PUBG első úgymond interaktív pályája, ahol a meglehetősen kicsi, 3x3 kilométeres térképen nem csak az ellenfeleinkre, hanem egy aktív tűzhányóra is figyelnünk kellett. Ennek megfelelően Paramo mindig új élményekkel és kihívásokkal várta a játékosokat, így mindenképp egy üde színfolt volt a PUBG pályái között.