Akárcsak az Xbox 360, úgy a következő generációs Xbox One is régiózárral érkezik, ami azt jelenti, hogy egy Észak-Amerikában kiadott játékot hiába hozzuk át Európába, az akkor sem fog működni, ha megfeszülünk. A Microsoft által hivatalosan is megerősített hírt különösebben nem magyarázta a cég szóvivője: „Hasonlóan a zene- és játékipar termékeihez, úgy a játékoknak is meg kell felelniük a különböző országokban működő szabályzó előírásoknak, mielőtt megjelenhetnének. Folytatni fogjuk a munkát a partnereinkkel, hogy igazodjunk ezekhez az előírásokhoz.” 

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy import játékok tiltása mellett az online piactér is régiónként változó lesz; pont úgy, mint most, bizonyos játékokhoz, szolgáltatásokhoz és programokhoz egyszerűen nem férhetünk majd hozzá. A Netflix, a Hulu és a hasonló szórakoztató rendszerek például garantáltan nem lesznek Európában széles körben elérhetők, pedig a konzol bemutatójának központi eleme volt a multimédiás szórakoztatás kihangsúlyozása, legutóbbi eddig azt mondták, hogy kulcsfontosságú Európa.

Egyébként a Nintendo Wii U is régiózáras, ellenben a PlayStation 4 várhatóan nem lesz az, abból kiindulva, hogy már a PlayStation 3-on sem használták ezt a lehetőséget a fejlesztők, de még ezzel kapcsolatban nem történt hivatalos megerősítés.

xboxoneconsolecontroller.jpg