• Nem indult túl jól a Furiosa: Történet a Mad Maxből karrierje
  • George Miller filmje csupán 25,5 millió dollárt kalapozott össze Amerikában
  • De nemzetközi fronton sem sokkal jobb a helyzet
  • Mindeközben A majmok bolygója: A birodalom lassan 300 millió dolláros összbevételnél tart

Tekintve, hogy tavaly olyan filmek álltak földbe a kasszáknál, melyek papíron sikerre voltak ítélve (Indiana Jones és a sors tárcsája, Flash – A Villám, hogy csak kettőt említsünk), lényegében borítékolható volt, hogy idén is lesz egy két meglepő zakó, arra azonban nem gondoltunk volna, hogy pont George Millertől érkezik az egyik. A Mad Max: A harag útja előzményeként szolgáló, és egyébként remek kritikai fogadtatásban részesült Furiosa: Történet a Mad Maxből ugyanis csupán 25,5 millió dollárt tudott összekalapozni Amerikában a hétvége során, nemzetközi fronton pedig mindössze 33,3 milliót hozott a Warner Bros. konyhájára, ami 168 millió dolláros büdzsé esetén bizony elég rossz kezdésnek mondható, pláne egy ilyen jól bejáratott címtől. A mai nappal együtt egyébként 31 milliós tengerentúli bevételt jósolnak az opusznak, ami a legrosszabb Memorial Day (emlékezet napja) teljesítmény évtizedek óta.

Az amerikai lista második helyére a világ leglustább macskáját a középpontba állító Garfield került 24,7 millió dollárral, a hétfőket utáló cicus nemzetközi karrierje azonban már korábban beindult, így nem csoda, hogy összességében nézve 98 millió dolláron áll a mutató a Box Office Mojo mérései szerint – 60 milliós költségvetés mellett ez már nem olyan rossz teljesítmény, pláne úgy, hogy a kritikusok eléggé le is húzták a Chris Pratt nevével fémjelzett animációs filmet. A dobogó harmadik fokára a John Krasinski által rendezett Képzeletbeli barátok (IF) került 16 millió dollárral, amit a továbbra is remekül teljesítő A majmok bolygója: A birodalom követ 13 millióval – Wes Ball posztapokaliptikus blockbusterének összbevétele mostanra majdnem elérte a 300 millió dollárt, így aztán nem csoda, hogy az alkotók hosszú távra terveznek a franchise-zal. A jelek szerint tehát nem a Furiosa fogja beindítani a nyári moziszezon motorját, a kérdés csak az, hogy vajon tud-e javítani a helyzeten az elkövetkezendő hetekben.