Meglehetősen jó hírrel szolgált a Warhorse Studios az előző hét végén, kiderült ugyanis, hogy három hónap leforgása alatt több mint hárommiliió példány talált gazdára az év egyik legjobb játékának tekinthető Kingdom Come: Deliverance 2-ből, mintegy bizonyítva ezzel, hogy óriási igény van a komplex mechanikákkal felvértezett szerepjátékokra. A stúdió néhány érdekes statisztikát is megosztott a mérföldő mellett, amik alapján nagyon úgy fest, hogy messze nem én vagyok az egyetlen, aki szereti a tolvajok útját járni az RPG-kben.

Kiderült például, hogy 38,51 milliárd tárgyat tulajdonítottak el a rajongók a megjelenés óta, és 132,3 millió zsebmetszésre került sor ugyanennyi idő alatt – nem volt nyugtuk szerencsétlen NPC-knek, annyi szent. Ami a zártörést illeti, több mint 194,7 millió alkalommal sikerült ügyesen navigálni a golyót, az ellopott szajré összege pedig 2,43 billió groschenre rúg, ami már egy szabad szemmel is jól látható szám. Tekintve, hogy ezek nem a legfrissebb adatok, azóta vélhetően még több tárgy landolt Henry „hátizsákjában”, szóval nem túlzás kijelenteni, hogy a Kingdom Come: Deliverance 2 rajongói valósággal imádnak lopkodni – persze nincs is ezzel semmi gond, amíg egy videójátékon belül történik a bűncselekmény.

A borítóképek forrása: Steam